„A szlovákok nagyon hamar felejtenek”

Nagyon jól esett az emberek érdeklődése. A lefújás után, a pályáról lejövet többen is megszólítottak, megállítottak. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan tisztában vannak komáromi származásommal és azzal, hogy magyarul is beszélek.

Picit sem vágyódik vissza?

Egyáltalán nem. S ennek oka is van.

Megtudhatnánk?

Még a szlovák korosztályos válogatott tagjaként elég komolyan megsérültem. Az illetékesek azonban rám se hederítettek, míg fel nem épültem. Addig eszükbe sem jutott megkérdezni, hogy vagyok.

Valami azt súgja, hogy más is van a háttérben…

Tizennégy évesen szerepeltem a nyugat-szlovákiai korosztályos válogatottban, s ekkor figyeltek fel rám a fővárosi égszínkékek, a nagyszombatiak, a trencséniek és a dubnicaiak. Az utóbbit választottam, mivel ők ígérték a legjobb feltételeket. Visszagondolva: megérte odaszerződni, nagyon sokat fejlődtem, csak a közeg volt borzasztó. Hiába tudtam anyanyelvi szinten szlovákul – tán még jobban is, mint a többiek – komáromi származásom miatt folyamatosan zrikáltak. Dupla annyit kellett teljesítenem, mint a többieknek, ha én is játszani szerettem volna. Így még valahol hálás is vagyok nekik, hiszen a kemény munka nélkül talán nem tartanék ott, ahol most vagyok.

Hogyan került képbe a cseheknél?

Édesapám, Zdeněk Střeštík – akinek mindenért hálás vagyok, s a mai napig pártfogóm – egyengette az utamat, később aztán talált nekem egy cseh menedzsert. Ő vitt el Dubnicáról, s kerültem 17 évesen az FC Synothoz. Így kerültem a cseh illetékesek szeme elé, s amikor azzal a kéréssel kerestek meg, hogy lenne-e kedvem a cseh korosztályos válogatottban szerepelni, azon nyomban igent mondtam.

És ez volt élete eddigi legjobb döntése?

Fogjuk rá (nevetve). Az U19-es lengyelországi Európa-bajnokságon bronzérmesek lettünk, a 2007-es kanadai U20-as világbajnokságon pedig Argentína ellen játszhattuk a finálét. Lógó orral hagytuk el a pályát (2:1 arányban győztek a dél-amerikaiak – a szerző megj.), mindezek ellenére örökké emlékezetes marad a mérkőzés. Húszezer őrjöngő argentin drukker előtt játszani felemelő érzés volt.

Maga az ezüstérem is egy világraszóló siker. Gondolom, a játékosügynökök is megtalálták.

Angliából és Olaszországból is érdeklődtek irántam a téli átigazolási időszakban.

Konkrétabban?

Egyelőre maradjon titok, mivel az idény végeztével ismét aktuálissá válhat. Most is eligazolhattam volna, de csapatunk egyik húzóemberét és egyben legjobb barátomat, Mario Holeket leszerződtette az ukrán Dnyepropetrovszk. Klubom pedig úgy döntött, hogy a többi alapemberét megtartja. Célunk, hogy elcsípjük az UEFA-kupás helyezést.

Melyik pontvadászatban próbálná ki magát a legszívesebben?

Az európai topligák közül bármelyik jöhetne, de mostanság a német Bundesliga tetszik a legjobban, mivel ott van a legtöbb néző.

Már harmadszor kerülnek szóba a nézők. Mennyire fontosak Önnek?

Nagyon. Az egyik leglényegesebb dolog a labdarúgó életében. Fontos, hogy egy játékos visszajelzést kapjon a teljesítményéről. És ugye a szurkolók a legőszintébbek. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy olyan klubban szolgálhatok, melynek fantasztikus szurkolótábora van.

Kedvenc játékosa? Példaképe?

Mindörökké Roberto Baggio és Del Piero (nevetve). Az olasz foci szerelmese vagyok, de a jelen klasszisai közül Cristiano Ronaldo játéka tetszik leginkább.

Kanyarodjunk vissza kicsit a gyökerekhez. Milyen emlékeket őriz Komáromról?

Hét éve ugyan már nem élek a Duna partján, de mindig büszke leszek rá, hogy onnan származom. Kedvenc helyeim, a focipálya és az udvarunk – ahol naphosszat rúgtam a bőrt Priskin Tomival – kitörölhetetlen emlékek. Kiskorunk óta együtt játszottunk, egy edzőnk is volt, Machata János személyében. Rajta keresztül igaz, hogy ritkán, de tartjuk a kapcsolatot. A kanadai siker után is rögtön üzent, hogy gratulál az ezüstéremhez.

Milyen rendszeresen gyakorolja a magyar nyelvet?

Mostanság szinte soha. Brünnben sajnos nem mozgok a magyar közegben. Barátnőm, Monika – akivel már egy éve együtt élek – is cseh, yorkshire terrier kutyusunkkal sem tudok magyarul beszélgetni. Csupán a komáromi nagyszülőkkel és rokonokkal társalognék magyarul, de náluk sem voltam már vagy egy éve. A telefon és az internet megkönnyíti a helyzetemet.

Melyik komáromi alapiskolát látogatta?

Szlovák suliba jártam.

Akkor hogy lehet az, hogy nem felejtett el még magyarul?

Csak ilyenkor döbbenek rá, hogy mennyire nehézkesen megy.

Ne szerénykedjen.

Büszke vagyok rá, hogy anyanyelvi szinten sajátítottam el a magyar, a cseh és a szlovák nyelvet.

Hogy történhetett meg az, hogy megfeledkezett Önről a honi focitársadalom?

A szlovákok nagyon hamar felejtenek. Bezzeg a dubnicaiak most azzal büszkélkednek, hogy én vagyok az ő Marekjuk.

Komáromból a válogatottba

Németh Szilárd (1977. augusztus 8.) – a német Bundesliga II-ben szereplő Alemannia Aachen támadója. Pályafutása során megfordult Szlovákiában (Slovan, 1. FC Košice, Inter), Csehországban (Sparta Praha), Angliában (Middlesbrough) és Franciaországban (Strasbourg). A szlovák címeres mezt 38-szor öltötte magára, s 16 gólt szerzett. Tagja volt annak az U21-es szlovák válogatottnak, mely 2000-ben, Pozsonyban Európa-bajnoki 4. helyen végzett, s ezzel kiharcolta a sydneyi olimpiai részvételt. A népszerű Szili a klubérdekek miatt nem utazhatott el Ausztráliába. A rendkívüli képességekkel megáldott gólgyáros már túlvan egy tüdőembólián is.

Lérant Péter (1977. január 30.) – a „világjáró” komáromi hátvéd tagja volt a 2000-es pozsonyi korosztályos Eb-n negyedik helyen végzett U21-es szlovák válogatottnak, majd a sydneyi olimpián is részt vett. Jelenleg a szlovén ND Gorica játékosa.

Priskin Tamás (1986. szeptember 27.) – magyar válogatott labdarúgó, a Watford csatára. 2000-ben költözött Győrbe, s lett a győri ETO játékosa. 2005 tavaszán kapta meg a magyar állampolgárságot. Tizenhat évesen, a Fradi ellen mutatkozott be az NB I-ben. 2006 nyarán, négy évre szerződtette őt az akkor még a Premier League-ben érdekelt Watford.