Zürich. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szombaton úgy határozott, hogy a Dél-afrikai Köztársaság adhat otthont a 2010-es világbajnokságnak.
„A sportág győzelme”
„A sportág és a kontinens győzelme ez” – kommentálta a döntést Sepp Blatter FIFA-elnök. Péntek délután még Tunézia és Líbia is a pályázók között volt, ám előbbi péntek este visszavonta jelentkezését, míg Líbia anyagát szombat reggel utasította el a szövetség.
A döntés nem keltett meglepetést, hiszen a belga Jan Peeters által vezetett öttagú szemlebizottság múlt kedden a 2006-os vb rendezéséről egy vokssal lemaradt Dél-afrikai Köztársaság pályázatát ítélte a legjobbnak, miután mind az öt pályázó országot meglátogatta.
A sportág nemzetközi vezetői négy éve döntöttek úgy, hogy – a világbajnokságok történetében először – 2010-ben mindenképpen az afrikai kontinensen kerül megrendezésre az esemény.
Nemcsak a mintegy 150 fős küldöttség, hanem a Dél-Afrikai Köztársaság szinte teljes lakossága eufórikus hangulatba került azután, hogy Joseph Blatter kihirdette: 2010-ben országuk rendezheti a sportág első afrikai világbajnokságát. A Zürichben tartózkodó delegáció fanfárokkal, örömujjongással fogadta a számukra kedvező bejelentést. „Úgy érzem magam, mint egy 50 éves, fiatal ember” – mondta az országban a szabadság szimbólumának tartott korábbi elnök, a 85 esztendős Nelson Mandela, aki – hasonlóan korábban a németeknél Franz Beckenbauerhez –, a pályázat egyik „aduja” volt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.