„A sors igazságot szolgáltatott”

<p>Ő volt az, aki elsőnek érinthette meg másodszor is a BL-trófeát, s aki a konfettiesőben magasba emelhette a serleget. Görbicz Anita, a Győri Audi ETO KC klasszisa a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében hét gólt dobott, a sorozat 14 meccsén elért 87 góllal pedig a gólkirályi cím is az övé lett.</p>

BŐD TITANILLA

A Podgorica ellen 27:21-re megnyert döntő után mindenki a győriek ikonjával akart beszélgetni, a kiváló kézilabdázónak nem is jutott mindenkire ideje, így végül a győri klub sajtóosztályán keresztül, e-mailben tettük fel neki kérdéseinket.

Miben volt hasonló, és miben volt más az idei BL-győzelem, mint a tavalyi?

Az öröm, a győzelem felett érzett boldogság ugyanolyan, mint tavaly. Amiben kicsit más az idei év, hogy eleve nehezebbnek vártuk, hiszen idén mindenki bennünket akart megverni. Az, hogy meg tudtuk tartani a címet, óriási bravúr.

Melyik volt a nehezebb?

Megvédeni nehezebb volt. De ezt a szezon elején is tudtuk, és be is igazolódott.

Mennyire volt megterhelő, hogy a Final Fourban két komoly meccset kellett két nap alatt játszani?

Kemény volt a hétvége, de erre készültünk. Tudtuk, hogy két nap alatt két ilyen meccset játszani hatalmas fizikai és mentális megpróbáltatás lesz. Miután vége lett a Final Fournak, csak az eufóriát éreztük, az adrenalin még hajtott bennünket. Egyébként sem engedhetünk még ki, hiszen előttünk a Ferencváros elleni bajnoki döntő.

Hogyan telt a szombat este a két meccs között?

A második elődöntő első félidejét a helyszínen néztük, aztán visszamentünk a szállodába. Vacsoráztunk, és próbáltunk regenerálódni, átgyúrattuk magunkat, készültünk testben-lélekben a másnapra.

Hogyan élték meg, hogy a Podgorica lesz az ellenfél? A középdöntőben kétszer döntetleneztek a montenegróiakkal, volt egy rossz emlékük ellenük a 2012-es BL-döntőből. Ezek az előzmények hogyan hatottak a csapatra?

Szombaton este arra gondoltunk, hogy valójában mindegy, ki az ellenfelünk a döntőben. Rengeteget dolgoztunk, maximálisan felkészültünk az összecsapásokra. A korábbi emlékek terhe már egyáltalán nem nyomasztott bennünket, hiszen azóta többször is megvertük őket. A középdöntők során, amikor kétszer is döntetlent játszottunk velük, még valóban nem tudtuk a legjobb formánkat hozni. De amikor kellett, akkor sikerült, és ettől most határtalanul boldogok vagyunk!

A döntőben a montenegróiaknál megint játszott Milena Knezevic, aki a középdöntőben brutálisan lefejelte, de csak kétmeccses eltiltást kapott. Hogyan érezte magát vele szemben a pályán?

A magam részéről én lezártam ezt a témát az eset után. Éreztem, hogy a sors majd igazságot szolgáltat. És ez így is történt.

Az elődöntőben még voltak apróbb hiányosságok, gyengébb periódusok a Győr játékában, de a döntőben minden tökéletesen sikerült. Minek köszönhető ez?

Szerintem annak, hogy maximálisan képesek voltunk koncentrálni végig a mérkőzés alatt. Tudtuk, hogy egy percre sem engedhetünk ki, nem szabad esélyt adnunk az ellenfélnek. Igazi csapat voltunk.

A döntőben 27:21-re verték a Buducnostot, úgy, hogy csak 0:0-nál volt egyenlő az állás. Lehet még ennél jobban játszani, vagy ez pont olyan volt, ahogy a nagykönyvben meg van írva?

Azt hiszem, a döntőben kihoztuk magunkból a maximumot. Persze, mindig lehet jobban játszani, nincs tökéletes játék, de úgy érzem, vasárnap mindenki rengeteget tett a sikerhez.

87 góllal ön lett a BL-sorozat gólkirálya, mit jelent önnek ez a siker?

Így, hogy megnyertük a trófeát, természetesen erre is büszke vagyok. De a trófea nélkül nem tudnék igazán örülni neki.

Mit szólt a Sportaréna hangulatához? Mit gondol arról a javaslatról, hogy a jövőben is mindig Budapesten legyen a női Final Four?

Óriási volt a hangulat a Sportarénában. Ennyi hazai szurkoló hatalmas erőt ad, ezt mi is éreztük. Ezek után mi nyilván örülünk neki, ha jövőre is Budapesten marad a Final Four.

Hogy zajlott az ünneplés? Mikor mentek aludni, egyáltalán, aludtak az éjjel?

Az arénabeli ünneplés után buszra ültünk, és hazamentünk Győrbe, ahol már több ezer szurkoló várt bennünket a városháza előtt. Visszaértek a szurkolóink Budapestről is, sokan pedig ott helyben, a kivetítőn követték a meccset. Fantasztikus volt újra a csillogó, lelkes, meghatott szemeket látni. Aztán persze egy kicsit saját körben is ünnepeltünk, kiengedtük a gőzt. Hajnalig tartott a mulatozás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?