A Sevillát fogadja a Real Madrid

<p>A címvédő Real Madrid a Sevillát fogadja a spanyol labdarúgó-bajnokság soron következő fordulójában, míg a listavezető Barcelona vasárnap délben a Getafe ellen szerepel.</p>

 

José Mourinho, a madridiak portugál vezetőedzője már többször jelezte, hogy lemondott a bajnoki címről, ráadásul szerdán a Manchester United ellen játszik Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt a gárda, így könnyen elképzelhető, hogy a szakember több kulcsjátékosát is pihenteti majd. A Sevilla az őszi szezonban 1-0-ra legyőzte a Realt.    A listavezető Barcelonánál nagy kérdés, hogy a hétközi válogatott mérkőzésekről milyen állapotban tértek haza a futballisták, mivel csak a spanyol nemzeti együttesben kilenc (!) Barca-játékos lépett pályára az Uruguay ellen 3-1-re megnyert összecsapáson, de Messi vagy éppen Dani Alves is szerepelt hazája csapatában.    A második helyen álló Atlético Madrid a szintén fővárosi Rayo Vallecano vendége lesz, Diego Simeone együttese arra készül, hogy megszakítsa négy mérkőzés óta tartó idegenbeli nyeretlenségét.    A Pintér Ádámot foglalkoztató Real Zaragoza a Real Sociedadot látja vendégül. Primera División, 23. forduló: szombat:Real Mallorca-Osasuna 16.00  Celta Vigo-Valencia 18.00  Levante-Málaga 20.00  Deportivo La Coruna-Granada 22.00  Real Madrid-Sevilla 22.00     vasárnap:FC Barcelona-Getafe 12.00 Real Zaragoza-Real Sociedad 17.00  Athletic Bilbao-Espanyol 19.00  Rayo Vallecano-Atlético Madrid 21.00     hétfő:Real Betis-Real Valladolid 21.30  Az állás: 1. FC Barcelona        22   72-25  59 pont 2. Atlético Madrid     22   43-21  50 3. Real Madrid         22   54-21  43 4. Málaga              22   34-20  36 5. Real Betis          22   31-34  35 6. Valencia            22   31-35  34 7. Rayo Vallecano      22   31-38  34 8. Real Sociedad       22   35-28  33 9. Levante             22   28-33  3310. Real Valladolid     22   32-29  2911. Sevilla             22   29-30  2912. Getafe              22   28-36  2913. Athletic Bilbao     22   29-42  2614. Espanyol            22   26-34  2515. Real Zaragoza       22   22-31  2416. Granada             22   19-32  2317. Osasuna             22   18-26  2118. Celta Vigo          22   21-27  2019. Real Mallorca       22   22-42  1720. Deportivo La Coruna 22   27-48  16 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?