Sport

A Renault reményei szerint Alonso már idén tesztelheti az autóját

A Renault versenyistálló reményei szerint már idén, az Abu-Dzabiban december közepén sorra kerülő szezonzárót követő teszten vezetheti autóját a spanyol Fernando Alonso, aki kétéves kihagyást követően tér majd vissza a Forma-1-es világbajnokság mezőnyébe.
MTI

2020. szeptember 15. 16:15

Fernando Alonso
- TASR/AP-felvétel

A francia csapat - amely jövőre Alpine néven szerepel – kizárta annak lehetőségét, hogy Alonso a szezon hátralévő részében valamelyik futam szabadedzésén kap gyakorlási és ismerkedési lehetőséget, arra viszont szeretne engedélyt kapni a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA), hogy a 39 éves spanyol pilóta a csapatok számára biztosított hivatalos tesztnapon ott legyen a pályán.

Cyril Abiteboul, a Renault csapatvezetője a motorsport.com-nak azt mondta: Alonsónak nem arra van szüksége, hogy az ő rutinjával szabadedzésen körözzön, hanem arra, hogy az autóján a szükséges beállításokat megtegyék. Hozzátette: tökéletes alkalom lenne erre a teszt Abu-Dzabiban, de ezzel kapcsolatban még egyeztetniük kell a FIA-val.

A szervezet szabályzata kimondja: jóváhagyás nélkül csak olyan pilótákat választhatnak tesztelésre a csapatok, akik karrierjük során nem vettek részt kettőnél több Forma-1-es futamon. Alonso értelemszerűen az engedélyköteles kategóriába tartozik, mivel neki világbajnoki címből van kettő (2005, 2006), és 311 futamon rajtol el az F1-ben.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Matovič: Szigorítani fogunk!

FC DAC

ÉLŐ: FC DAC 1904 – AS Trenčín

Berényi József

Berényi mégsem lett Kollár tanácsadója

Zuzana Čaputová

Csökkent az emberek Matovičba vetett bizalma, továbbra is Čaputová a legmegbízhatóbb politikus

pénz euró

Tudnivalók a főiskolai ösztöndíjról

Bárczi Zsófia: A jó, a rossz meg a többi

Bárczi Zsófia: A jó, a rossz meg a többi

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.