A pénz vitte a csúcsra a százéves szenci focit

Érdekes módon 1919-ben előbb asztaliteniszezni kezdtek Szencen, csak hónapokkal később jött a labdarúgás.

Asztalitenisszel kezdtek

„1919 augusztusában lépett színre. Csizmazia Béla volt az első futballszekció vezetője – kalandozik vissza a gyökerekhez Széher Mátyás, a szenci focimúlt legbeavatottabb ismerője, aki ötvenoldalas szlovák nyelvű könyvecskét is írt, s ebből merítettek anyagot a kiállításhoz. – Akkoriban létezett egy lap, a Szencen is megjelent Sportszemle, abban vannak nyomai a kezdeteknek. Egy cikkben arról írtak, hogy megalakult a futball. Nyilvánvaló, hogy az első játékosokból és sportvezetőkből már nem él senki.”
A Szenci Atlétikai Club (SZAC) a két világháború közötti időszakban szinte állandóan pénzhiánnyal küszködött, miközben különféle rendezvények bevételéből próbálta fenntartani magát. 1922-től SZTK-nak, azaz Szenci Testgyakorlók Körének hívták a csapatot.

„Ebben az időszakban nagy volt a sportág iránti érdeklődés, az emberek közötti focivágy. Tizenöt éven belül megalakult a szenci Sportklub Meteor is, később következett a Testvériség, utána a Vörös Csillag, ez volt a kommunista gyerekek csapata. Utóbbit 1932-ben alapították, de nem volt hosszú életű, csak néhány évig létezett. A harmincas évek végén egyesítették az SZTK-t és a Meteort”

– vázolta az időszak főbb vonásait Széher Mátyás. A szenciek közös bajnokságban játszottak az erős pozsonyi csapatokkal, köztük a PTE-vel és Vassal. Csánó István volt az első szenci profi, aki három évig a csehországi Teplice csapatában futballozott, 1934/35-ben Közép-európai Kupát játszott, ami akkor az egyetlen európai klubvetélkedés volt. 

Népszerűségi magaslatok

Két évvel a II. világháború után alakult újjá a szenci klub, később sokszor változott a neve, attól függően, ki támogatta a városban nagyon népszerű futballt. Összefogással felépült egy ötszáz férőhelyes lelátó. „Az ötvenes években minden hazai mérkőzésen kétezer–kétezer-ötszáz ember volt a lelátón, az azért nem kevés. Akkoriban Szencnek öt és fél ezer lakosa volt, ami azt jelentené, hogy lakosok fele kint volt a meccsen. Ez nem teljesen igaz, mert jöttek a vidékiek is. Óriási látogatottság mellett minden mérkőzésre megtelt a lelátó és környéke. Helyszíni közvetítések is voltak a szenciek idegenbeli bajnokijairól. Két úr ment a csapattal a mérkőzésre, kilencven percre lefoglaltak nekik egy rádióvonalat, és közvetítették a focit. Négyszáz–ötszáz ember kinn volt mindig a pályán, és hallgatta az élő beszámolót. Ötször-hatszor különvonatot kellett rendelni, hogy elvigye a szencieket a meccsekre, minimum ezer ember kísérte el a csapatot. Trencsénbe, Losoncra... – vázolja az akkori fociállapotokat a nyugdíjas sportújságíró, aki a helyi focimúlt nagy alakjaival is találkozott. – Az ötvenes évek elején Lieszkovszký László személyében Magyarországról érkezett edző Szencre. A szakember magával hozta az akkori modern edzésmódszereket, nálunk is bevezette ezeket, s ő alapította az első gyerekcsapatot Szencen. Én is abban játszottam. Ez 1955-ben történt. És Lieszkovszký László az A csapat mellett a gyerekeket is edzette. Olyan jó kölyökcsapatunk volt, hogy az évek során minden játékosa feltűnt az A csapatban. Ehhez azt is kell tudni, hogy Szencre mindig jöttek nem szenciek is. Többek között rengeteg diák, akik Pozsonyban tanultak, szívesen lejöttek hozzánk játszani. De az együttes alapja mindig helybeliekből állt.”

Élvonal és kupasiker

Az ötvenes évek közepén bejutott a szenci csapat a divízióba, ami akkoriban a harmadik legerősebb bajnokság volt Csehszlovákiában. De utána elment Lieszkovszký László edző, és kiestek. Jóval később, már Szlovákia megalakulása után ért a magaslatokra a szenci labdarúgás. Két csúcsot ismer a közvélemény: az egyik a Szlovák Kupa elhódítása, a másik az élvonalbeli szereplés. Három bajnoki idényre – 1999/2000, majd 2006/2007 és 2007/2008 – ékelődött be a csapat a legjobbak közé.

„Edzőjük Jozef Valovič volt akkoriban. Először a Koba kispadján kezdett, ez a csapat nyerte meg a Szlovák Kupát 2002-ben. Nálunk tűnt fel a későbbi válogatott Novota János is – magyarázza a helyi futballmúlt ismerője. – Eléggé komoly szponzorai voltak a csapatnak, és hosszú idő után pénz került a szenci futballba. Mert a legrégibb időktől kezdve mindig pénzhiány mutatkozott. Hiába volt nagyon jó együttesünk a harmincas évek végén, semmit nem kaptak a játékosok. De így volt ez később is, s mindig elhangzott, ha nálunk akar valaki futballozni, annak nagyon örülünk, de pénz nem jár érte. A kilencvenes években olyan vállalkozók jöttek, akiknek volt pénzük. Például Bartko úr, akit nem szerettek Szencen, és elég kevés néző járt ki a mérkőzésekre. Mert az akkori csapatnak az égvilágon semmi köze nem volt a szenci fiúkhoz. Ott már csak idegenek futballoztak, de már jó játékosok is voltak köztük.”

Utaztatás a Csallóközbe

A kívülálló is észrevette az utóbbi két évtizedben, hogy a szenci focit kétszer is eladták a Csallóközbe, előbb a DAC-nak, majd a bősieknek. Nagy vérveszteség volt mindkettő. 2008-ban jött a fúzió a Koba és a DAC között. „Egy pár játékost a DAC elvitt, akiket rögtön el is adtak. Többek között Angliába, Boltonba. Harsányi volt az egyik, Michalík a másik. Ez tény – eleveníti fel a szomorú időszakot Széher Mátyás. – A szenci focinak akkor német tulajdonosa volt Jammer úr személyében, és Jozef Valovič volt a jobbkeze. Eladták a játékjogot. A szerdahelyieknek akkor kellett az I. liga. Megnyerték a III. ligát, és a szenci játékjoggal felmentek az élvonalba. Ezt az időszakot feleleveníteni Szencen nem népszerű mindmáig, az itteni focinak ebből nem volt semmi haszna. Máig nem nyelték ezt le az emberek. Ha előkerül a téma, akkor egyet káromkodnak.”

Később jött a bősieknek eladott játékjog. „Akkor már annyira nem volt pénzük a szencieknek, hogy mindenáron fenn akarták tartani a csapatot, és hajlandók voltak lejjebb menni a bajnokságokban, de még ahhoz is pénz kellett. És akkor a Bőstől kaptak egy kis pénzt. Ez az összeg már a szencieknek ment. A nagyobb pénz, ami Szerdahelyről jött, az nem a szencieké lett. A könyvecskémben is csak kicsit írtam erről, nagyon piszkos játék volt” – szól a másik eladás története.

Jelen és jubileum

Teljesen amatőrök alkotják a jelenlegi szenci csapatot, amely tavaly tavasszal megnyerte a pozsonyi IV. ligát, és a III. ligában szerepel. „Mikor elment a játékjog, kiestek a legalacsonyabb osztályba, az V. ligába, s akkortól kétszer feljebb léptek. Nevetséges összeget kap az edző, a játékosok meg semmi pénzt nem látnak. A nemzeti edzőközpont főstadionjában játsszák hazai bajnokijaikat. Elég jó a pálya, mindig van hol edzeni, s ez bizonyos segítség. Mivel nem kapnak pénzt, az úgy is néz ki. Annak idején Puskás megmondta: Nagy pénz, nagy futball, kis pénz, kis futball. És ez másképp nem lehet. Nincs is ambíciójuk felkerülni, mert nem tudják pénzelni” – vezet a jelenbe Széher Mátyás.

2019 augusztusában volt százéves a klub, ősszel megünnepelték az évfordulót. Volt egy nagy vacsora, ahova meghívtak kétszázötven vendéget, köztük több mint kétszáz volt futballistát, akik elég nagy számban meg is jelentek. „Emléklapot kaptak. Nekem volt egy hosszabb beszámolóm a múltról, de csak arról. Napokkal később egy futballmérkőzést is játszottak, a pozsonyi Slovan öregfiúi és a szenciek csaptak össze. És a városi múzeumban még mindig megtekinthető A szenci klubfoci 100 éve című kiállítás. Érdemes megnézni, nagyon nívós visszatekintés” – lopakodott némi büszkeség Széher Mátyás zárógondolataiba.