A Német Olimpiai Bizottság elnöke szerint az e-sport nem létezik

esport

Nem mindenki szerint illenek a videojátékok az olimpiára.

Évek óta beszélnek arról, hogy hamarosan az e-sport is része lesz az olimpiai játékoknak. A felvetés rendkívül megosztja az embereket, egyesek szerint ideje haladni a korral és elismerni, hogy az elektronikus sport a jövő, mások viszont hallani sem akarnak a dologról.

Az utóbbi csoportba tartozik a Német Olimpiai Bizottság elnöke, Alfons Hörmann is, aki nemcsak, hogy az e-sport olimpiai jelenlétét ellenzi, hanem egyenesen a létezését sem fogadja el.

Számos sporttal foglalkozó szakember osztja ezt a véleményt, nemrégiben például Peter Beuth, Hessen tartomány belügyi és sportminisztere nevezte abszurdumnak az e-sport törekvéseit az események finanszírozását illetően.

A kritikákkal szemben viszont növekvő tendenciát mutat az elektronikus sport népszerűsége, az ázsiai országokban már évek óta  érmekért  küzdenek a versenyzők, Európában pedig az elmúlt években kezdett elterjedni ez a "sportág", erre a legjobb példa a V4-ek közti bajnokság, melyet tavaly rendeztek meg Budapesten, V4 Future Sport Festival név alatt.

Szavazás

Helyénvaló az olimpiai játékok közé emelni az e-sportot?

Választások

(foxsportsasia)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?