A Megváltó Krisztus-szobornál a láng

Rio de Janeiro |

<p>Szép, tiszta időben érkezett az utolsó kilométereken az olimpiai láng Rio de Janeiro egyik jelképéhez, a Megváltó Krisztus-szoborhoz a Corcovado-hegy tetejére.</p>

Helyi idő szerint péntek reggel a korábbi olimpiai résztvevő röplabdázó, Isabel szemeibe könnyek szöktek, amikor a szobor karjai alatt magasba emelte a lángot. Rio érseke, Orani Tempesta és a város polgármestere, Eduardo Paes is részt vett az ünnepségen.

Továbbra is titokként kezelik, hogy a 12 494 futó közül ki lesz az utolsó, aki a nyitóünnepségen, a Maracana Stadionban meggyújthatja a lángot. Sajtóhírek szerint az egyik jelölt a futball-legenda Pelé.

A láng április 20-án indult útjára Görögországból. Brazíliában 325 városon át, szárazföldön több mint 20 ezer, repülőn pedig több mint 10 ezer kilométert tett meg.

Eduardo Paes azt kérte a hatmilliós város lakóitól, hogy ha tehetik, akkor ne csak a megnyitó alatt, hanem végig a játékokon maradjanak otthon. A polgármester szerint ezzel elkerülhetők lennének a forgalmi dugók.

"A következő napok zavarosak és vidámak lesznek, a városnak nagyon fontos a sikeres rendezés és ehhez az is hozzátartozik, hogy a sportolók mindig el tudjanak jutni a versenyek helyszínére" - tette hozzá a városvezető.

Az első dél-amerikai olimpia augusztus 21-ig tart és összesen 306 versenyszámban avatnak bajnokot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?