A magyar férfi kézilabda-válogatott is legyőzte Szlovéniát

kezikozos20240713

A magyar férfi kézilabda-válogatott a hölgyekhez hasonlóan Győrben játszott felkészülési mérkőzést a szlovének ellen. Imreék 29:25-re nyerték a találkozót.

A papírforma szerint itt kiegyenlítettebb játékot várhattunk, bár végül Golovin Vlagyimir csapata is csak egy góllal győzte le Szlovéniát, ám ott nagyobb is lehetett volna a különbség. A mérkőzést Vass Károly emlékének ajánlotta az MKSZ. A korábbi klasszis játékos, a magyar szövetség korábbi, 2021-ben elhunyt alelnöke idén lett volna nyolcvan esztendős. 

A meccs első gólját Ancsin lőtte, ám 2:3-nál már a vendégeknél volt az előny. Az első negyed óra végére 6:6 volt az állás, bár Magyarország kettővel is vezetett. A kapuban Mikler Roland kezdett és már ekkor öt védésnél járt, de bő egy perccel később a túloldalon Ferlin is ötödször hárított és egy gyors akció után 6:8 állt az eredményjelzőn. A 20. percben 8:9-nél kért időt a szlovének szövetségi kapitánya, Uros Zorman. Ezt követően már nem tudott a szünetig vezetni a magyar csapat. A végén egy megpattanó, időntúli szabaddobást még Mikler védett, így 12:14-nél vonultak az öltözőbe a csapatok.

A második félidőt Bartucz László kezdte a magyar kapuban és gyorsan fel is iratkozott a jegyzőkönyvbe egy védéssel. A második szlovén akciónál viszont már tehetetlen volt, így először nőtt háromra a vendégek előnye. Imre Bence duplája és Ancsin remek átlövése után egyenlített Magyarország, 15:15. A szurkolótáboron ezúttal sem múlt a siker, a lelátóról hozzátették a magukét a drukkerek.

A szlovén válogatott gyorsan kettőre növelte az előnyét de Bánhidiék újra egyenlítettek, majd Szita Zoltán góljával a vezetést is átvették, 20:19. Imre Bence negyedik gólja után, 22:20-nál kértek időt a szlovének, ekkor még szűk 14 perc volt hátra a meccsből.

Lékai büntetőt rontott, de a kipattanót belőtte, így három volt a magyar előny. A szlovének reklamálták, hogy az irányító belépett, mikor elkapta a kipattanót. Úgy tűnt, hogy igazuk is volt, de a bosnyák játékvezetők nem így látták. A reklamálásért kétperces kiállítás volt Szlovénia jutalma. Lendületbe jöttek a magyarok, Fazekas gólja után a 23. percben 26:21 állt az eredményjelzőn. 

Három perccel a vége előtt Sipost állították ki a játékvezetők, de Janc nehezményezte a magyar játékos keménységét, így lökdösődni kezdtek, ami után mindenki a pályára rohant. A tömegjelenetet követően egy-egy piros lapot osztottak ki a bírók, a magyarok négyperces, a szlovének pedig kétperces kiállítást kaptak. Ez az eredményt nem befolyásolta túlságosan, Magyarország 29:25-re nyert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?