A listavezető Slovan legyőzte a DAC-ot

dac

Az éllovas Slovan 3:1-re legyőzte a DAC-ot a labdarúgó Fortuna Liga rájátszásának 2. fordulójában. A sárga-kékek a meccs kétharmadát emberhátrányban játszották végig Herc kiállítása miatt.

Peter Hyballa két kulcsemberére sem számíthatott: Vida Kristopher még nem épült fel az Aranyosmaróton elszenvedett sérüléséből, Ľubomír Šatka pedig a szerdai edzésen sérült meg.

Az új Téglamezőn ezúttal messze jártak a telt háztól, a vendégszektor azonban zsúfolásig megtelt.

A Slovan aktívan kezdett, Moha és Sporar megmozdulásai nem okoztak éppen nyugodt perceket a sárga-kék drukkereknek, a 8. percben pedig Csavrics lövése alig ment mellé. A 20. percben Szuhockij jól eltalált szabadrúgása kapufáról jött ki, nem sokkal később Csavrics csúsztatása is veszélyesnek tűnt.

A másik oldalon Kalmár próbálkozott, de szabadrúgása nem jelentett gondot Greifnek. A DAC támadásainál a pozsonyi B közép általában azt kiabálta, „Üsd a magyar fejét“, a helyi műsorközlő pedig nem figyelmeztette őket, hogy sportszerűen szurkoljanak.

Fél óra játék után emberhátrányba került a DAC, Herc megkapta második sárga lapját. A középpályásnak ezen a héten ez volt a második pirosa, a norvégok elleni U21-es barátságos meccsen is kiállították.

Nem sokkal a szünet előtt Moha helyzete után Koné felszabadításából majdnem öngól lett, az égszínkékek kapuja előtt pedig Divkovic próbált valamit kitalálni, kevés sikerrel.

A második félidő elején a Slovan megszerezte a vezetést: Davis fejelte pont Csavrics elé a labdát, aki élt is a lehetőséggel – 1:0. A DAC azonban hamar egyenlítési lehetőséghez jutott, Bajric szabálytalankodott a 16-oson belül, a megítélt 11-est pedig a születésnapos Davis értékesítette – 1:1.

Az 55. percben Divkovic helyére Čmelík érkezett a DAC csatársorába. Jól meg is indult, lerántották, de a bíró a DAC támadójának adott sárga lapot. A Slovan is cserélt, Strelec helyett Drazsics jött be, aki néhány perccel később főszereplővé lépett elő – egy kapu előtti kavarodásnál Jedlička nem akarta megfogni a labdát, nehogy hazaadás legyen, de lyukat rúgott, Drazsics pedig a hálóba kotorta a labdát – 2:1.

A 73. percben Kalmár szabálytalansága után Holman végezhetett el szabadrúgást, a labda nem sokkal szállt Jedlička kapuja fölé. A 78. percben Taiwo egyenlíthetett volna, de nem tudta kihasználni a védelem bizonytalankodását. Ahelyett, hogy az üresen álló Kalmárhoz passzolt volna, maga fejezte be az akciót, de Bozsikovot találta el.

A 83. percben Koštrna szabálytalanul szerelte Sporart a tizenhatoson belül, így a Slovan is tizenegyeshez jutott. A büntetőt Moha rúgta, Jedlička azonban megfogta, ráadásul az ismétlést is hárította. Ezzel maximálisan jóvátette a hibáját. Egy perccel később Moha tiszta ziccerénél is remek ütemben futott ki a DAC kapusa, a vendégszektorból zúgott a „Jedlička! Jedlička!“ kiáltás. S még nem volt vége a Slovan helyzeteinek, Holman cselezte be magát a tizenhatosba, de a lövése elakadt, aztán Drazsics lökete zúgott el a kapufa mellett.  A 90. percben pedig már nem volt menekvés, a Slovan a végletekig kijátszotta az akciót, amit végül Sporar fejezett be – 3:1.

A Slovannak ezzel már 16 pont az előnye a táblázat élén a második helyezett zsolnaiakkal szemben, a DAC újabb három ponttal lemaradva a harmadik.

Érdekes

Slovan Bratislava – DAC 3:1 (0:0)

Góllövők: Csavrics (47.), Drazsics (62.), Sporar (90.), ill. Davis (51.)

Sárga lap: Strelec, Bajric, ill. Koné, Herc, Kalmár, Čmelík, Davis

Piros lap: Herc (31., DAC).

Játékvezető: Ziemba, 14 030 néző.

SLOVAN: Greif – Medveděv, Bajric, Bozsikov, Szuhockij – Ljubicic (70. Holman), De Kamps, Csavrics, Strelec (61. Drazsics), Moha (87. Guzmics) – Sporar.

DAC: Jedlička – Koštrna, Huk, Koné, Davis (78. Šimčák) – Vida M. (70. Bednár) – Herc, Kalmár, Ronan – Taiwo, Divkovic (55. Čmelík).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?