A KFC rangidős törzsszurkolója

Kezdőrúgás ajándékba

„Nem lehet elfelejteni, amit átéltem, akár Torma Gyula tanítványaként a ringben, akár a futballvilágban. A sport az életem! Nem véletlenül. Betöltöttem már a 87-et, s előtte februárban komoly műtéten estem át, most nehezebben mozgok – üti meg az alaphangot a korelnök KFC-szurkoló, akiben – érthetően – nem hagyott kellemes emléket a második stadionbúcsúztatás Komáromban. – Ilyenkor el tudnám sírni magam. Az új pályánkon, melytől idén elköszöntünk, annak idején sokat fociztunk, cégrendezvényeken is. A nézőtéren a legmagasabb helyen szoktam ülni, három-négy barátommal. 2018-ban a szülinapomra ajándékba kaptam, hogy én végezhettem el a kezdőrúgást az egyik bajnokin, és egy 82-es számú mezzel is megörvendeztettek. Jóleső érzés volt! Megbecsülnek. Tudták, hogy a műtét után nem mehetek fel a lelátóra, ezért a bemondó mellett találtak helyet a stadionbúcsúztatón, az utolsó, idénybeli II. ligás hazai bajnokin. Nehéz szavakba önteni, mit éreztem, elárulom, magammal is meg kellett küzdenem. Nem tudtam felfogni, hogy itt már többször nem fognak futballozni a kedvencek. Szerencsére nagyon sok régi ismerőssel találkoztam, mind odajöttek hozzám a 40 évvel ezelőtti bajnokcsapatból, amelynek tagjait külön köszöntötték. Valami új van készülőben, remélem, lesz elég erőm, hogy tovább támogathassam a KFC-családot. Már azt is megtudtam, hogy a felújított stadionban én fogom először felkapcsolni a villanyt. Szóval szeretnek. Most kapja vissza az ember azt, amit adott másnak: tiszteletet, becsületet...”

A ráckerti stadionbúcsúztató

Németh Tibor birkózással kezdte, de nem akart karfiolfülű lenni, ezért bokszra váltott, majd a foci következett. Utóbbiban inkább szurkolóként tűnt ki. Mikor feljutott a KFC a II. ligába, mindenhova elkísérték, s a korelnökkel együtt buzdították a csapatot. Nyártól már a hazai bajnokikra is busszal fognak járni, mert Vágsellyére költözik vendéglátóként a KFC. Ennek kapcsán a ráckerti stadionbúcsúztató is előbújik az emlékekből:

„1961-ben számolták fel, de akkor már megvolt a mostani stadion. Ráckertben az is előfordult, hogy Puskás Öcsi bácsi, a magyar futball legendás alakja, kézilabdán bíráskodott. Mert abban a stadionban a focin kívül a kézilabda és a boksz is otthonra talált. Mikor eljött hozzánk a Tatabánya, hatalmas falat is építettek, hogy a szurkolók elférjenek a focipálya körül. Ahol ma az ipari iskola áll, ott volt a keleti kapunk. Felmerült az is, hogy ott épüljön az új stadion is, de akkor úgy döntöttek, hogy mostani helyére kerül – sorolja. – Nekünk is nagyon komoly csapatunk volt. Ligetfalun játszottuk az utolsó bajnokit, 1:0-s hazai vezetésnél egyik játékosunk kiegyenlített, azzal jutottunk felsőbb osztályba. Egyszer Párkányban az is előfordult, hogy két gólt rúgtunk, mégis kikaptunk, mert mindkettő öngól volt. Mi, szurkolók mindig a csapattal mentünk, együtt dobbant a szívünk a játékosokkal. Amikor az egyik focistánk nősült, a mérkőzés után meghívta a szurkolókat és az egész gárdát a kultúrházba. Nekünk, rajongóknak örömteli volt átélni, hogy így is megbecsülnek bennünket.”

Cicabácsinak van szava a klubban

Az akkori új KFC-stadion 1961-től 2023-ig szolgálta a sportot. „Eltűntek a gyönyörű fák, gyökerestől, könnyeztem, mikor láttam, mi történt. Siralmas látvány volt. Nehéz elviselni az ilyen helyzeteket – utal érzelmeire. – Mindig, mikor csendben nézem a meccset, azt szoktam mondogatni magamban: Gyerekek, eggyel több gólt kell rúgni, mint az ellenfél. A bírónak van egy forgatókönyv a zsebében, ő aszerint fújja a meccset. Nincs értelme tiltakozni. Mostanában itthon nagyon nyírnak bennünket, érdekes, hogy kint nem annyira. Hogy miért van ez, nem tudom.”

Németh jelenleg gyakran látogatja az orvosokat, kezelésekre jár, kihasználva a városban a szociális taxi szolgáltatásait. „Az ember úgy érzi magát, hogy kalitkában van, de nem adom fel. Azok után, hogy ilyen helyzetbe kerültem a mai világban, tessék elhinni: Nagyon sok jó ember van, aki akar segíteni! Lépcsőház-takarítás közben ért a baleset. Műtét, rehabilitáció, Covid, minden összejött. Tudják az emberek, milyen vitális vagyok, meggyógyul Cicabácsi, biztatnak” – meséli a két komáromi stadion stadionbúcsúztatót átélt lelkes törzsszurkoló. – Azért van szavam a klubban is. Most ugyan egy időre kiestem a belső dolgokból, de ott voltam azon a tagsági gyűlésen, amely a stadion megszűnése kapcsán zajlott. Tetszett az emberek hozzáállása, megoldáskereső észrevételeik. Kedvező dolgokat hallottam, s örülök annak, hogy a sport megy tovább Komáromban, amit meg kell becsülni. A jövőt szavaztuk meg azon az összejövetelen.”