A két legfontosabb trikó sorsa már az alpesi szakaszok előtt eldőlt

GYÖRGY NORBERT

Szenvedés, szenvedés, és még egy kis szenvedés: a mai Vaison-la-Romaine és Gap közötti 168 kilométeres, viszonylag könnyű szakasszal utolsó hetébe lép a jubileumi Tour de France kerékpáros-körverseny. Viszont ezután már tényleg az Alpok következnek. Előbb egy 32 kilométeres kvázi hegyikronó Embrun és Chorges között, majd az olyan mitikus alpesi kaptatók, mint a Col du Glandon, a Col de la Madeleine, és nem utolsósorban az Alpe d’Huez (ez utóbbi mindjárt kétszer). Ez a hét lesz a legkeményebb, a legdurvább, a legszebb. Kis szépséghiba talán, hogy a két legfontosabb trikó sorsa tulajdonképpen már eldőlt, s ha valami gikszer nem történik, sem Peter Sagant (Cannondale) a zöldből, sem Christopher Froome-ot (Sky) a sárgából nem vetkőzteti le senki.

Sagannak jelenleg egy híján száz pont a fórja a második Mark Cavendish előtt, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy a szlovák kerekes zseninek elég csak teljesíteni a távot, s Párizsban másodszor is ünnepelhet. Ráadásul senki nem gondolja, hogy az alpesi hegymenetek közt elrejtett sprint-részhajráknál Cav, Greipel vagy Kittel képben lehetnek. Sagannak viszont már ez a mai, két másodkategóriás mászással nehezített szakasz is bejöhet. Persze így a harmadik héten a húzócsapatok emberei már igencsak fáradtak, tehát egy ambiciózus szökevénycsoport könnyebben célba érhet. Sagannak mindennek ellenére jó esélye van arra, hogy már ma tovább növelje pontjainak számát, mi több, egy újabb etapot nyerjen.

Az összetettben Froome előnye bő négy perc mindenki előtt, ami több mint biztató. Froome élete formájában teker, s nyilvánvaló, hogy erőből most nem lehet őt megverni. Eddig két hegyi befutó volt, s mit ad isten, mindkettőt megnyerte. Láttuk, ahogy az Ax-3 Domaines nem túl hosszú, de annál durvább emelkedőjén úgy öt kilométerrel a cél előtt ritmust váltott, ellépett és nyert. És azt is láttuk, ahogy most vasárnap a Mont Ventoux-n megtette ugyanezt – azzal az apró különbséggel, hogy a fiatal kolumbiai fenegyerek, Nairo Quintana egy ideig ott tudott maradni a kerekén, de a végén Froome frekvenciáját már ő sem tudta átvenni. További rossz hír az ellenfeleknek, hogy a kenyai születésű brit fenomén további etapsikerekre éhes, s bár szüksége már nincs rá, az Alpokban ismét támadni fog. „Mert egyszerűbb támadni, mint folyton mások támadásaira reagálni” – ezt Alberto Contador mondta még a 2011-es Girón, ahol hasonló extázisban tekert, mint most Froome, és ahol hasonlóan gyalulta a mezőnyt (az persze már más lapra tartozik, hogy a „marha-gate” miatt azt a győzelmet is elvették tőle, s tény, hogy Alberto azóta is csak keresi önmagát).

A sárga trikó sorsa tehát, úgy tűnik, eldőlt, viszont az előkelő helyezésekért, mi több, a dobogóért még nagy lesz a tülekedés. Egyelőre jól tartja magát a belkines holland Bauke Mollema, aki, bár a Mont Ventoux-n pilledni látszott, ezzel az átmeneti második helyével élete eredményében reménykedhet. Némi meglepetésre szintén jól áll az exrabobankos csapattárs, Laurens Ten Dam, aki (mivel a nagy reménységnek tartott Robert Gesink már régóta sehol) vízhordószerepből lépett elő vezető emberré. Erősnek tűnik Contador saxós kísérőembere és elsőszámú segítője, a cseh Roman Kreuziger is. Bár úgy tűnik, Contador a Tour végére fokozatosan magára talál, még mindig úgy gondolom, hogy ha hagynák Kreuzigert versenyezni, a dobogóért mehetne. Beszédes, hogy szinte végig a cseh fiú húzza a spanyol bajnokot, az összetettben viszont alig van köztük különbség (3 másodperc). S végül személyes kedvencem, a már említett fiatal kolumbiai Nairo Alexander Quintana Rojas névre hallgató, kistermetű (indián, mesztic, vagy az ördög tudja, milyen származású) bringás, akinek kimondottan jól jött, hogy a movistaros főnök, Alejandro Valverde a 13. szakaszon egy defekt miatt jelentős időhátrányba került. Mert Quintana végre szabad kezet kapott – és elindulhatott. A generál alapján a legjobb 25 év alatti kerekesnek járó fehér trikót a pokoli Mont-Ventoux után már ő viszi, de nem fog megelégedni ennyivel.