Megújulhat a rimaszombati futballstadion
A képviselők megszavazták, mégis dugába dőlhet a rimaszombati fociakadémia terve
A képviselők megszavazták, mégis meghiúsulhat a rimaszombati labdarúgó-akadémia létrejötte. Már csak a polgármester aláírása hiányzik, de ha ez az új idény kezdetéig nem lesz meg, akkor erősen kérdéses a projekt jövője.
Formaságnak ígérkezett a rimaszombati képviselő-testület keddi rendkívüli ülése, amelynek egyetlen programpontja volt: a magyarországi támogatásból, a diósgyőri futballklubbal közös együttműködésben megvalósuló fociakadémia, amelyről már hónapok óta tárgyalnak a városatyák. A képviselőknek arról kellett dönteniük, hogy a városi futballklub, az MŠK még az új idény kezdete előtt beléphessen az újonnan alakuló városi futballakadémiába, azaz az MFA-ba.
Domik Attila, a rimaszombati futballklub sportigazgatója lapunknak elmondta, Jozef Šimko polgármester az MŠK közgyűlésének elnökeként szerdán szavát adta, hogy támogatja az akadémia létrejöttét.
Levél a polgármestertől
A keddi testületi ülés előtt azonban azzal szembesültek a résztvevők, hogy a Bulgáriában szabadságoló polgármester által küldött levelet osztanak ki a képviselők között, amelyben az állt, még mindig nem látja biztosítottnak, hogy tényleg létezik az akadémiára ígért pénz. A támogatásról egyébként egy éve a Magyar Közlöny számolt be, amelyben a Diósgyőrnek juttatott támogatás felhasználási céljainál egy felvidéki akadémia megalapítása is fel van tüntetve, erre a célra 1,5 milliárd forintot (közel 4,8 millió euró) különítettek el.
A polgármester azt is elfogadhatatlannak tartotta a levél szerint, hogy az intézménynek csak egy ügyvezetője lesz, és nem kettő (egy a magyar fél, egy pedig a város képviseletében).
Bár a keddi ülésen jelen lévő 16 képviselő közül 13 megszavazta az MŠK belépését az MFA-ba, Rigó László alpolgármester nem írhatja alá a határozatot, mert Šimkótól azt az információt kapta, ez törvényellenes lenne. „Majd a polgármester úr eldönti, aláírja-e a határozati javaslatot, vagy sem” – mondta lapunknak Rigó László. Kérdésünkre hozzátette, nem tartja valószínűnek, hogy erre szombatig sor kerül, de még azt sem tartja kizártnak, hogy a polgármester hazautazik bulgáriai nyaralásáról.
Felvidék kis f-fel?
Az akadémiát övező vita már-már hagyományos színfoltjának számítanak Ivan Hazucha smeres képviselő megnyilatkozásai, aki előbb szecskavágóhoz hasonlította az akadémiát (egyik oldalon bemegy a szlovák gyerek, a másikon kijön a magyar), a keddi ülésen pedig arra mutatott rá, hogy a magyar kormány határozatában a Felvidék szó kis f-fel szerepel, ami „nem az elfogadást mutatja”. A határozatban egyébként „egy felvidéki futballakadémia létrehozásáról” írnak, és a magyar helyesírás szabályai szerint a tulajdonnevekből képzett mellékneveket kis kezdőbetűvel írjuk…
Elúszhat az idény
Ezzel viszont gyakorlatilag elúszhat ez az idény. A közép-szlovákiai III. liga – amelyben a rimaszombatiak jelenleg szerepelnek – 2018/19-es szezonja ugyanis szombaton rajtol, addig rendezni kellene a szövetséggel is a papírmunkát, vagyis hogy az MŠK helyett immár az MFA indulna a bajnokságokban.
Domik Attila sportigazgató szerint így nemcsak az akadémia, hanem az egész klub jövője bizonytalanná vált. „A magyar fél hamarosan értesít minket a döntéséről. Három forgatókönyv lehetséges: az egyik, hogy megvárják a novemberi helyhatósági választásokat, és utána egy új városvezetéssel kezdeményeznek tárgyalásokat, a másik, hogy egy magánakadémiát hoznak létre, a városi klub kihagyásával, a harmadik pedig, hogy keresnek egy másik várost vagy települést, ahol gond nélkül megvalósíthatják a terveiket” – nyilatkozta Domik.
A klub azzal számolt, hogy megvalósul az együttműködés a magyar féllel, hiszen a képviselők támogatták a kezdeményezést, így ennek fényében állították össze a keretet is, és így szólították meg edzőként a tapasztalt Anton Jánošt. „Leülünk beszélni az edzővel, hogy a magyar fél költségvetési hozzájárulása nélkül mi milyen feltételeket tudunk biztosítani, és hogy vállalja-e így is a feladatot. Ha azt mondja, befejezi, akkor én is befejezem, és csinálja a rimaszombati focit az, aki akarja” – tette hozzá keserűen Domik.
A város vagyonát védik
Rigó ezzel szemben hangsúlyozza, Rimaszombat városa nincs az akadémia ellen, a polgármester csak a jelenlegi feltételekkel nem ért egyet. „A testület egyetlen határozatában sem utasította el az akadémiát. A polgármester azonban úgy véli, a két fél közötti együttműködési szerződés csak a magyar oldal érdekeit képviseli. Mi azt szeretnénk, hogy a mi részünkről is legyen a klubban egy ügyvezető, és Dr. Képes Lóránt, a DVTK egyik jogi képviselője szerint, aki jelen volt az MLSZ-ben tett látogatásunkon, azt mondta nekem, ennek nincs akadálya. Ahogy annak sem, hogy a város a futballpályát és környékét, a 2 020 000 euró értékű városi vagyont ne átruházza a futballakadémiára, hanem hosszú lejáratú bérlettel oldjuk meg a használatát” – mondta Rigó.
Az alpolgármester aggályosnak tartja, hogy az önkormányzat nem egy másik önkormányzattal, hanem a DVTK képviseletében egy magáncéggel, a Borsodsport Investtel kötne együttműködési szerződést. „Mi a mostani határozatunkkal egy magáncégnek ingyen átadtunk 256 utánpótláskorú játékost, és egy III. ligás csapatot. Emellett városi vagyont is beteszünk a futballakadémiába, vagyis a polgármester fontosnak tartja, hogy nekünk is legyen beleszólásunk a dolgokba” – emelte ki Rigó. Az együttműködési és a társasági szerződés részleteiről még később is lehet tárgyalni, ám ahhoz, hogy a projekt a szombaton kezdődő idényben elinduljon, sürgősen alá kellene írni a testület keddi határozatát. Ha ez nem történik meg, akkor kútba is eshet a terv. Rigó azonban biztos benne, hogy nincs még vége a történetnek: „Szerintem lesz még tárgyalás a magyar féllel, ha komoly a szándéka.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.