A kassai meccs élete élménye volt

OROSKY TAMÁS

Milyen érzés volt magyarként a szlovák válogatottban Magyarország ellen játszani?

Érdekes volt, kicsit vegyes érzéseim voltak. Nem is igazán tudnám megmagyarázni, leírni, mit éreztem. Fura volt. Viszont amilyen hangulatot a szurkolók teremtettek Kassán, az valami nagyon jó volt. A vízilabdára járó kassaiak azért nagyrészt magyarok, és magyar gólnál szurkoltak, őrjöngtek, szlovák gólnál szurkoltak, őrjöngtek. Ilyet én még eddig nem éltem át.

Tizenévesen, még utánpótláskorú játékosként került Magyarországra. Nem gondolkodott még a magyar állampolgárság felvételén?

Gondolkodtam rajta, biztattak is rá, korábban fel is kértek, hogy vegyem fel az állampolgárságot. Sajnos akkor nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy kellett volna, a terv dugába dőlt. Most ha ezt meg szeretném tenni, ahhoz nagyon sokat kéne fejlődnöm, hogy egyáltalán megkeressenek engem azzal, a válogatottban esetleg számításba vennének. Addig viszont felesleges lenne a dolog, még sokat kell tanulnom, hogy elérjem azt a szintet, amit a magyar válogatott pólósok képviselnek. Nekem mint szlovák állapolgárnak többet kell letennem az asztalra, hogy felfigyeljenek rám.

Eddig a szlovák nemzeti csapatban nem játszott túl sokszor, több alkalommal lemondta a szereplést.

Én ilyen rejtőzködő típus vagyok... Már gyerekkoromban megmondtam szüleimnek is és a klubok képviselőinek is, hogy soha nem fogok a szlovák bajnokságban játszani, mert az alig ér valamit, akárki akármit mond. Amikor még gyerekként pólóztam, már akkor megkerestek a Honvédtól meg a Vasastól is, amely a két legjobb klub volt akkor az utánpótlásban Magyarországon. Mindig a magyar NB I-ben gondolkodtam, amely jóval színvonalasabb bajnokság, úgy voltam vele, hogy ha meg akarok tanulni vízilabdázni, akkor ezt a pontvadászatot kell választanom.

Szlovákia utóbbi meccsein azonban ott volt a csapatban. Mennyire tudja magát motiválni egy olyan gárdában, amely nem jut ki a nagy tornákra, mennyire veti vissza a sikertelenség?

Most már azért igyekszünk a szlovák válogatottal, megvan rá az esély, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra. Megvertük a grúzokat, a selejtezőcsoportunk első helyén végeztünk, és folytathatjuk a kvalifikáció második fázisában. Ezzel már leraktunk valamit az asztalra.

Tavaly ősszel a spanyol Antonio Esteller Serrahima lett a szlovák gárda szövetségi kapitánya. Mennyiben más edző ő, mint a hazai vagy magyarországi szakemberek?

Mindenféle edző van, Toni a gyors labdajáratást, a gyors játékot részesíti előnyben. De igazán nagy különbséget eddig nem fedeztem fel, minden tréner nagyjából ugyanazt kéri.

A Honvéd volt a 2000-es évek meghatározó magyar klubja, sorozatban hatszor szerzett bajnoki címet. Kik voltak azok a játékosok, akikkel fiatalként együtt edzhetett?

Elég közel voltam a „nagy” Honvédhoz. Nekem a kedvenc csapatom is a Honvéd volt, Euroligát nyertek jó párszor. Ismertem Szívós Mártont, volt szerencsém együtt játszani Kiss Gergővel, Steinmetz Barnabással, Gergely Istvánnal. Gór-Nagy Miklós, Tóth Márton is válogatottak lettek egy kicsivel később. Hárai Balázs is magas szintet képvisel, szóval tudok neveket sorolni.

S közülük ki volt a példaképe?

Őszintén szólva nem a Honvédhoz kapcsolódik a példaképem. Ő most már a Fradi edzője, Varga Zsolt. A Ferencvárosban még mint csapattársak találkoztunk, nagyon sokat tanultam tőle, nagyjából olyan stílust képviselt, mint amilyet én is. Ő center volt valójában, vagy balkezesként szélsőt játszott, és onnan úszott be középre.

Azóta több klubban is szerepelt, jelenleg a pécsiek játékosa. Elégedett a körülményekkel, a játéklehetőségével?

Jók a körülmények, jól is érzem magam. Az egyedüli hátrány, hogy rettenetesen messze vagyok otthonról. Az edzések nagyon jók, és az utolsó egy hónapban már megszámolni sem tudom, hányadik meccsemet játszom. Heti két bajnokink van, kicsit fáradtak is vagyunk, voltak is meccsek, amikor emiatt nem tudtunk nyerni. A hangulat viszont nagyon jó, és ez már elég. S ahhoz képest, hogy három balkezesünk is van – az egyik a csapatkapitány, a 36 esztendős olasz Domenico de Blasio, aki tanítgat is engem – rengeteget játszok.

Az otthon alatt szülővárosát, Komáromot kell érteni?

Igen, ott lakom. Sajnos csak akkor járhatok haza édesanyámhoz, amikor a válogatottal van valamilyen programom.

A pécsi klub a tizennégy csapatos bajnokság 12. helyén áll. A játékosok munka vagy tanulás mellett pólóznak?

Nem, Pécsen mindenki profi a csapatban. Napi két vizes edzés és másfél órányi konditerem is van a programban, de még így is vannak, akik emellett egyetemre járnak vagy edzősködnek. Én viszont örülök, hogy ha nem halok meg két edzés között a fáradtságtól...