A K2 megmászása nagy fegyvertény

Klein Dávid

Suhajda Szilárd a magyar hegymászósport egyik legnagyobb eredményét érte el, amikor július 25-én oxigénpalack és teherhordók nélkül felért a világ legnehezebb hegyének tartott K2 8611 méter magas csúcsára.

Amikor Erőss Zsolt, a legendás magyar hegymászó és társa, Kiss Péter 2013-ban ereszkedés közben meghalt a Himalája harmadik legmagasabb hegyén, a Kancsendzöngán, Kollár Lajos expedícióvezető több ízben is azt nyilatkozta, hogy a magyar hegymászás a következő években valószínűleg nem számíthat nagy sikerekre, mert nincsenek olyan kaliberű mászók, akik az elhunyt páros helyére léphetnek, és nyolcezreseket tudnának meghódítani. Az idő nem őt igazolta: Klein Dávidnak és Suhajda Szilárdnak köszönhetően a magyar hegymászósport egyetlen lépésre került attól, hogy teljesítse az úgynevezett Himalája Koronája küldetést, azaz hogy az összes nyolcezresre feljusson egy magyar mászó. 
Erőss Zsolt halálakor még három 8000 feletti csúcson nem állt magyar, de 2016-ban Klein Dávid sikeresen megmászta a legveszedelmesebbnek tartott, legnagyobb halálozási rátával rendelkező Annapurna I-et, Suhajda Szilárd pedig idén, július 25-én feljutott a technikailag legnagyobb kihívást jelentő K2-re, így ma már csak egyetlen csúcs hiányzik a listáról.


A legnehezebb hegy


A K2-t a Hegyek királyának is nevezik: magasságban elmarad ugyan a Mount Everesttől, de az alaptábortól kezdve meredek, lavinaveszélyes szakaszok és komoly kihívást jelentő hosszú szikla- és jégfalak nehezítik az utat, így megmászását hegymászókörökben lényegesen nagyobb teljesítménynek tartják, mint a Mount Everest teljesítését.
Suhajda idén harmadszor futott neki a K2-nek. Legutóbb 2016-ban próbálkozott, amikor nemcsak ő, hanem az összes ott tartózkodó mászó visszafordulni kényszerült egy hatalmas lavina miatt. Klein Dávid és Suhajda Szilárd az idei expedíciót rendkívül nagy gondossággal építette fel – a már összeszokottnak számító páros különösen nagy figyelmet szentelt az akklimatizációnak, a hegyen pedig mindvégig jó döntéseket hozva tettek tanúbizonyságot profizmusukról.


Suhajda fent, Klein lent


Amikor a páros a csúcsmászásra készült, a hegyen tartózkodó expedíciók nagyja időközben feladta a próbálkozást és összecsomagolt: a teherhordók a négyes tábor környékén a rossz idő és a rengeteg friss hó miatt nem tudtak köteleket rögzíteni, így a kereskedelmi expedíciók számára a mászás túlzottan veszélyessé vált. A hegyen mindössze egyetlen, 19 fős nívós expedíció maradt, valamint egy-két független mászó, akik türelmesen vártak az ideális időjárási ablakra.
A magyar páros július 25-re tervezte a csúcsmászást, de Klein Dávid a nagy napon egyre erősödő gyomorbántalmak és hányinger miatt nem tartott Szilárddal, hanem inkább visszaereszkedett az alaptáborba. „Ha feljebb mentem volna, súlyosbodhatott volna az állapotom, és akkor feltartottam volna Szilárdot. Úgy éreztem, az ő esélyeit rontanám, ha tovább haladnékˮ – magyarázta a döntését.
Suhajda jó állapotban, elegendő energiatartalékkal ért fel a csúcsra, ráadásul tiszta időt fogott ki. Sikere több szempontból is kiemelkedő: nem elég, hogy a legnehezebb hegyet mászta meg, de egyáltalán nem használt oxigénpalackokat, és segítsége is csak az alaptáborig volt. Emellett az sem elhanyagolható, hogy egy kétszemélyes expedíció keretében, csakis egymásra utalva, végig egymást biztosítva másztak Klein Dáviddal. Suhajda Szilárd nemcsak a saját, hanem talán a magyar hegymászósport legbámulatosabb teljesítményét tette le az asztalra. Hogy mekkora fegyvertény ez a siker, azt Klein Dávid szavai is érzékeltetik: „Visszafordultam. Korábban én négy nyolcezrest másztam meg, de mégis ezt tartom talán a legsikeresebb expedíciómnak.ˮ


Az Everest következhet


A K2 megmászásával egyetlen olyan nyolcezres maradt, amelynek csúcsán még nem állt magyar mászó: a Kínában található Sisapangma. 
A Kínában található csúcs esetében félreértésre adhat okot, hogy a 8008 méter magas központi csúcsot már több magyar állampolgár is megmászta, de a hegy legmagasabb pontja hivatalosan 8027 méter, aminek elérése mindmáig nem sikerült. 
Egy friss beszélgetésből viszont kiderült, a Klein Dávid és Suhajda Szilárd nevével fémjelzett Eseményhorizont expedíciók számára most egy másik feladat élvez prioritást: oxigénpalack nélkül szeretnének feljutni a Mount Everestre, amelynek megmászása során 2002-ben még Erőss Zsolt is segítségül hívta a sűrített levegőt.

Érdekes

Magyarok a világ nyolcezresein

Mount Everest (8850 méter): Erőss Zsolt (2002), Jelinkó Attila (2007), Ugyan Anita (2009, 2010), Neszmélyi Emil (2016), Németh Alexandra (2018)
K2 (8611 méter): Suhajda Szilárd (2019)
Kancsendzönga (8586 méter): Erőss Zsolt, Kiss Péter (2013)
Lhoce (8516 méter): Erőss Zsolt, Gál László (2013)
Makalu (8485 méter): Erőss Zsolt (2008)
Cso-ju (8188 méter): Koncz Ákos, Straub József, Csíkos József, Pajor István, Tóth Csaba, Várkonyi László, Vörös László, Decsi István, dr. Nagy Sándor, Szendrő Szabolcs (1990), Klein Dávid (2004), Ács Zoltán (2005), Baranyi Éva (2009)
Dhaulagiri I (8167 méter): Erőss Zsolt (2006)
Manaszlu (8163 méter): Erőss Zsolt, Barna Dániel (2009), Klein Dávid (2015), Varga Csaba (2017), Herczeg Angelika, Kerekes Éva (2018)
Nangaparbat (8125 méter): Erőss Zsolt (1999)
Annapurna I (8091 méter): Klein Dávid (2016)
Hidden Peak (8068 méter): Mécs László, dr. Csizmadia Péter, Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda, Tarjányi István, Ugyan Anita (2007), Varga Csaba (2019)
Broad Peak (8051 méter): Ács Zoltán, Mécs László (2000), Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda, Ugyan Anita (2007), Suhajda Szilárd, Varga Csaba (2014)
Gasherbrum II (8035 méter): Erőss Zsolt, Klein Dávid, Mécs László, Nedeczky Júlia, Ugyan Anita, Ács Zoltán, Csíkos József, Csollány Katalin, Vörös László (2003), Maku László (2006), Varga Csaba (2013)
Sisapangma (8027 méter): -

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?