A hollandok tudják?

Ulszan. Ha valaki azt mondja a vb előtt, hogy az amerikaiak bejutnak a negyeddöntőbe, enyhén szólva megmosolyogják. Nos, sikerült a bravúr a tengerentúliaknak, akik a legjobb nyolc között ma (13.30) a nagy esélyes németekkel mérkőz-nek. A meccs játékvezetője a skót Dallas lesz.

Baumann (balról) és Bode a német válogatott gyakorlásánReuters-felvétel Az Egyesült Államok válogatottja a világbajnokság első felvonásában, a csoportküzdelmek során óriási meglepetésre 3:2-re legyőzte a portugálokat, aztán 1:1-et játszott a házigazda koreaiakkal, majd 3:1 arányban kikapott a lengyelektől, ám ennek ellenére továbbjutott. A nyolcaddöntőben ismét kitett magáért, 2:0-ra két vállra fektette a túlzott önbizalommal pályára lépő mexikóiakat. A németek a Szaúd-Arábia elleni 8:0-ás, kiütéses győzelemmel rajtoltak, az írek elleni 1:1 következett, a csoportküzdelmek zárófordulójában pedig a Kamerun elleni 2:0-ás siker a csoportgyőzelmet jelentette. A paraguayiak elleni nyolcaddöntő mérkőzésen a hajrában lőtt Neuville-góllal harcolták ki a továbbjutást.

A két csapat legutóbbi négy összecsapását a németek nyerték, az 1998-as vb-n 2:0-ás, a márciusi előkészületi találkozón pedig 4:2-es német siker született. Ennek ellenére Marco Bode, a Nationalelf csatára óvatosságra int: „A tavaszi összecsapáson nem játszottak rosszul az amerikaiak, s szerintem most még jobb csapattal rendelkeznek, ezért jó lesz vigyázni...”

Egyelőre csak könnyített edzést végzett Michael Ballack, a német labdarúgó-válogatott irányítója, Rudi Völler szövetségi kapitány azonban számít a középpályás játékára: – Michael csak a csapatorvossal futott, de csütörtökön már teljes értékű munkát végzett – mondta Völler. – Igaz, Müller-Wohlfahrt doktor kicsit aggódik miatta...”

Ballack szereplése Paraguay ellen is kérdéses volt, de végül játszott. A németek másik sérültje, Christoph Metzfelder viszont már teljesen egészséges, vele biztosan számolhat a kapitány.

Gerhard Schröder német kancellár a helyszínen tekinti meg a világbajnokság június 30-i fináléját, feltéve, ha az ország válogatottja is pályára lép Jokohamában. A politikus szerint Rudi Völler csapatának nagy esélye van erre, s úgy véli: a következő, pénteki akadályt is könnyedén veszi, s 2:0-ra nyer az Egyesült Államok elleni negyeddöntőben. Korábban Johannes Rau államfő is bejelentette, hogy június végi dél-koreai és japán látogatása során két vb-találkozót megtekint: a június 29-i bronzmérkőzést és az egy nappal későbbi finálét.

Bruce Arena, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya szerint a német csapat a negyeddöntő esélyese: „Mi már megtettük a magunkét, nem dráma, ha kikapunk, becsomagolunk és hazamegyünk – mondta a szakvezető. – Ellenkező esetben viszont nem szeretnék a helyükben lenni, amikor megérkeznek a frankfurti repülőtérre. Nálunk remek a hangulat és a fiúk megígérték, hogy mindent megtesznek a siker érdekében. Gyakoroljuk a 11-eseket is. A favorit mindig nehezebb helyzetben van: gondoljunk csak az olaszokra. Ki merte volna két nappal ezelőtt azt jósolni, hogy kiesnek és a dél-koreaiak jutnak tovább.”

Hollandiában hétfőtől lehet megvásárolni CD-n a „A Lothar Matthäus passió” című dalt, amelyben két amatőr énekes már a német válogatott világbajnoki búcsúját ünnepli. „Németország, Németország, mindennek vége” – szól a refrén. A művel az előadók szeretnének visszavágni szomszédaiknak azért a dalért, amely a selejtezők után került a boltokba „Hollandia nélkül utazunk a vb-re” címmel.

„Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mi a németek kiesését kívánjuk – mondta az egyik főszereplő, Sander de Kramer, majd mosolyogva hozzátette: – Ellenkezőleg. Arról álmodunk, hogy bejutnak a döntőbe és ott végül 9:8-ra kikapnak Brazíliától...” A kissé sportszerűtlen viccelődés mellett az ötletgazdák remélik, hogy a CD-kért kapott pénzből minél több jut majd a rotterdami hajléktalanok életkörülményeinek javítására.

A várható összeállítások – NÉMETORSZÁG: Kahn–Linke, Ramelow, Metzelder–Frings, Schneider, Hamann, Ballack, Ziege–Neuville, Klose; USA: Friedel–Sanneh, Mastroeni, Pope, Berhalter–O Brien, Reyna, Hejduk, Donovan–Mathis, McBride.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?