A "győzelem kanalai" lesz az új vuvuzela

Moszkva |

<p>A &quot;győzelem kanalai&quot; elnevezésű hangszer lesz a hazai szurkolók &quot;vuvuzelája&quot; a jövő évi oroszországi labdarúgó-világbajnokságon - adta hírül kedden a Znak.com hírportál.</p>

A Vlagyimir Putyin elnök által februárban kiírt pályázatot a szurkolói nemzeti hangszer elkészítésére Rusztam Nugmanov nyerte meg. Az eredetileg jogi végzettségű Nugmanov népihangszer-készítő elmondta, hogy az általa kitalált eszköz két kanálból áll, amelyeket egy "v" alakú, rugalmas nyéllel erősítettek össze. Ez az alkotó szerint a gyakorlati funkciója mellett egyúttal a victory, azaz a győzelem jelképe is.

Nugmanov hozzátette: 2010 óta gondolkodik egy olyan szurkolói eszköz előállításán, mint amilyen az előző vb-házigazdák közül Dél-Afrikában a vuvuzela, Brazíliában a caxirola - a szemcsékkel töltött műanyag dobozokat a nemzetközi szövetség végül kitiltotta a stadionokból -, Dél-Koreában pedig a felfújható és egymáshoz verhető rúdpár volt, amely bangers néven később Amerikát is meghódította. Oroszországban eddig nem létezett ilyen eszköz.
 

A domború oldalukkal összekoppintott fakanalak az orosz népzene hagyományos kísérő "hangszerei". Nugmanov beszámolója szerint egy olyan szurkolói eszközben gondolkodott, amely kicsi, egyszerű, könnyen előállítható és használható, valamint történelmi értéket képvisel és visszaadja az orosz kultúra gazdagságát is. 
 

A létező hangszerek között nem talált ilyet. A fúvós hangszereket az alkotó - főleg a vuvuzelát ért bírálatok miatt - eleve kizárta, mint lehetőséget. Később ugyanerre a sorsra jutottak a nagyobb méretű és a húros zeneszerszámok is. Végül a nyelüknél összefogott kanalaknál állapodott meg.

Nugmanov úgy nyilatkozott, hogy a "győzelem kanalai" gyárthatóvá tételéhez még további kutatásokra van szükség, de hangot adott meggyőződésének, hogy munkatársaival az egymillió rubeles - mintegy ötmillió forintos - pályázatban megszabott október 1-i határidőig meg tud birkózni a feladattal. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?