<p>A labdarúgásban volt a legtöbb doppingvizsgálat 2013-ban, szám szerint 28 002, amivel a sportágak sorában a futball bizonyult a legellenőrzöttebb területnek.</p>
A futballban volt a legtöbb doppingvizsgálat tavaly
Medrid |
A hétfőn közzétett jelentés szerint az európai szövetség (UEFA) alaposan kivette részét a mintavételek elrendeléséből: a valamivel több mint 28 ezres analízisszámból egymaga 1932-t végeztetett el saját költségére. A WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség szakemberei szerte földön összesen csaknem 270 ezer vizsgálatot tartottak, s az UEFA aktivitásával a legjobbak közé került, a kontinentális labdarúgó-szövetségnél több kontrollvizsgálatot csupán négy nemzetközi sportági szervezet végeztetett el. Az európai futballisták körében megejtett ellenőrzések alapvetően vizeletvizsgálatot jelentettek, az ilyen minták száma 1846 volt az 1932-ből, emellett 86 véranalízisre került sor. A kiegészítő elemzések a jelen "legnépszerűbb" doppingszereire is kiterjedtek, azaz a vizsgálatoknál 616 esetben nézték a teljesítményt a vér nagyobb oxigén-ellátottságával javító EPO használatát, de például tíz esetben a növekedési hormon jelenlétét is kutatták. Az európai futball az adatok szerint arányaiban a legkevesebb pozitív esetet mutató sportok egyike, 2013-ban például csupán egyetlen pozitív esettel szolgált: egy teremlabdarúgó bukott meg kokain használata miatt, amiért másfél éves eltiltást kapott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.