A Fradival gyerekkori álma teljesült, de sajnálja, hogy sosem játszhatott Nyugaton

<p>Szkukalek Igor, a DAC, az Opava, a Drnovice és a Ferencváros egykori labdarúgója nyolc évvel ezelőtt fejezte be aktív pályafutását. A 42 esztendős nemesócsai származású sportember a szép emlékeiről és a hiányérzeteiről is őszintén beszélt lapunknak.</p>

Összességben elégedett a focikarrierjével? 

Ha 15 évesen azt mondják, hogy a Fradiban fogok focizni, azonnal boldogan rábólintottam volna. Most viszont azt mondom, több is volt bennem. Felejthetetlen emlékeim vannak arról az időszakról, amikor a zöld-fehérekkel bajnok és kupagyőztes lettem. Azért van hiányérzetem, mert csapattársaim közül olyanok is kikerültek NyugatEurópába, akik nem voltak jobb focisták, mint én. Nekem viszont ez nem sikerült, pedig szerintem Franciaországban vagy Németországban biztosan megálltam volna a helyem, s így anyagilag bebiztosíthattam volna a családom jövőjét. 2004-ben megkerestek egy rendkívül vonzó kínai ajánlattal, különböző védőoltásokat kaptam, elintéztem a vízumot, aztán valahogy megfeneklett az átigazolás. 

Mi hiányzott ahhoz, hogy Nyugatra igazoljon? 

Mindenről tíz évvel lemaradtam. Amikor kezdtem, 30 éves kor alatt nem lehetett külföldre szerződni. Tizennyolc esztendősen felkerültem a DAC I. ligás csapatához, amelyben a 20 és fél éves Kozinka unikumnak számított, a többiek 25–30 évesek voltak, Fieber és Weiss vitték a prímet. Én meg örültem, hogy a kispadon ülhettem. Jozef Valovič vezetőedző azt mondta, legyek türelmes, majd eljön az én időm. Hát a vezetése alatt nem jött el, mert egyszer sem állított be, még egy percre sem… Egyébként sosem volt menedzserem, mert azt tartottam, hogy csak kihasználna, de így utólag belátom, nem biztos, hogy jól döntöttem. Még az Opava focistájaként próbajátékon vettem részt a moszkvai Torpedónál, a nyolc bal futó közül egy francia sráccal ketten maradtunk versenyben. Én egyedül mentem a Luzsnyikibe, vetélytársam pedig menedzserével érkezett, akit rögtön puszival köszöntött az orosz tréner. Csinálhattam én akármit, a franciát választották. Pedig a Torpedo olyan fizetést ígért, amelyről még álmodni sem mertem. Később utánanéztem, a francia játékos összesen két bajnokin lépett pályára, majd elküldték. 

Pályafutása elején többször is kölcsönadták. Miként emlékszik erre az időszakra? 

Vágsellyén és Rimaszombatban voltam vendégjátékon, a mátyusföldi városban kétszer is. Minél hamarabb túl akartam lenni a katonaságon, ezért húszévesen bevonultam. Az akkor II. ligás trencséni gárdához kerültem, amelyet Stanislav Griga irányított. Sajnos, egy érsekújvári edzőmeccsen súlyosan megsérültem, porcműtéten estem át. Mire felépültem, a csapat már élvonalbeli volt, engem pedig Nyitrára helyeztek át, és kölcsönadtak a Duslónak. Innen jártam autóstoppal Vágsellyére edzésekre és meccsekre, egyszer az énekes Ibrahim Maiga vett fel! Azt hiszem, hasznomra vált, hogy kölcsönadtak, mert így rendszeresen játszhattam. 

Ki segített abban, hogy a DACból Csehországba igazoljon? 

Peťo Kašpar. Ő hivatalosan a DAC menedzsere volt, de kiváló cseh kapcsolatokkal rendelkezett. Így kerültem Opavára, hároméves szerződést kötöttem, nagyon jól éreztem magam a kisvárosban. Ment is a játék, a szurkolók is szerettek. Két szezon után megvásárolt a Drnovice, ott figyeltek fel rám a ferencvárosiak. 

És 2001-ben szerződtették is. 

A Drnovice nem akart eladni, ezért először egyéves kölcsönjátékra érkeztem az Üllői útra. Nagyon boldog voltam, hiszen gyermekkoromtól a Fradinak szurkoltam. Nemesócsáról buszok jártak a zöld-fehérek meccseire, nagyon sokszor a lelátóról buzdítottam a csapatot. Azon a Slovan–Fradi kupameccsen is ott voltam, amelyre a szurkolóverés miatt emlékszünk… 

Igaz, hogy a Fradi úgy írta alá a megállapodást, hogy ezt megelőzően még labdába sem kellett rúgnia? 

Igen. Szombaton Tibor Jančulával együtt érkeztem próbajátékra, megtekintettük az FTC–ZTE meccset, amelyen a vendégek 1:0-ra nyertek. Másnap a Slovan csatárával jelentkeztünk Csank János edzőnél, aki azt mondta, nem kell próbáznom, mert többször látott Dunaszerdahelyen, és tisztában van a képességeimmel. Menjek fel, és egyezzek meg a klubvezetőkkel. Csak ámultam, és persze szót fogadtam. Öt perc alatt megállapodtunk az FTC klubigazgatójával, s ezzel valóra vált a gyermekkori álmom. A következő nyáron végleg megvásárolt a Fradi, és négyéves szerződést kötöttem. Később megtudtam, a drnovicei tulaj nem akart eladni, ám korrupciós ügyei miatt éppen börtönben volt, és kellett a pénz a kaucióra… 

Miként emlékszik a Fradinál töltött évekre? 

Fantasztikus időszakot töltöttem a zöld-fehéreknél, 2004-ben a két ezüstérem után megnyertük a bajnokságot, 2003-ban és 2004-ben elhódítottuk a Magyar Kupát, az utóbbi évben a Szuperkupát is begyűjtöttük. Felejthetetlen érzés volt fantasztikus szurkolótáborunk előtt futballozni, akik nagyon szerettek bennünket. Hatalmas csatákat vívtunk a nemzetközi kupákban, emlékezetesek maradtak a Hajduk Split és a Stuttgart elleni meccsek. 

Miért bontották fel a szerződését? 

2005 tavaszán megsérültem, gipszben volt a lábam. Ekkor vette át a klubot Várszegi Gábor, aki csökkenteni kívánta a kiadásokat. Lipcsei és Gera után én voltam a csapat harmadik legjobban kereső futballistája, és a szerződésemben volt egy kitétel, hogy ha kihagyom a meccsek 25 százalékát, a klub felbonthatja a megállapodást. Ezt ki is használták a Fradi új vezetői. Felépülésem után Pápára kerültem, de ott gondok voltak a fizetésekkel, kiderült, hogy nem is vagyok a klub alkalmazottja, csak reklámszerződésem volt. Ezután Trencsénben húztam le egy szezont, majd a DAC-nak segítettem. Jólesett, hogy 2009 nyarán visszahívott a Fradi, négy műtét után már nem tudtam olyan teljesítményt nyújtani, mint korábban, de örülök, hogy tagja lehettem az NB I-be visszajutott csapatnak. Utána levezetésként még egy évig Vecsésen fociztam, aztán 2010-ben, 34 esztendősen szögre akasztottam a cipőt. Azóta már csak a Fradi öregfiúk-csapatában játszom. 

A futballisták közül kik voltak a legjobb barátai? 

Németh Krisztián és Pinte Attila. Sok mindent átéltünk együtt. 

Pályafutása során sok edző irányította. Kikre gondol vissza a legszívesebben? 

Lépes György kiváló munkát végzett az utánpótlásnál, ő indított el. Jozef Adamec volt, aki biztatott, és húszévesen nála mutatkozhattam be az I. ligában. Ladislav Škorpilnál váltam állandó csapattaggá, az opavai Jiří Bartlnak is sokat köszönhetek. A Fradinál Csank Jánost és Garami Józsefet emelném ki, mindketten kiváló szakemberek. 

Nyilván nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is történtek emlékezetes dolgok. Felelevenítene néhány érdekes sztorit? 

A DAC legfiatalabb játékosaként a téli tátrai alapozáson két kicsapongó focistával kerültem egy szobára. Míg én aludtam, ők nőztek és mulattak, de nekem sem volt nyugtom, mert állandóan csörgött a telefon, hölgyek érdeklődtek a két csapattársam felől. Az egyik görbe éjszaka után az edző reggel megérezte a pálinka szagát az egyik játékoson. „Becherovkát ivott?” „Nem, csak becherovkás rágógumit ettem…” Pénzbírság lett az ügy vége. A Fradinál is történt hasonló eset, egyik klubtársam „nagyon fáradt volt” a reggeli edzés előtt. „Maga még mindig be van rúgva” – szögezte le Csank János. „Nem, csak fáj a körmöm” – jött válasz. A tréner hat számjegyű bírsággal „jutalmazta” fegyelmezetlen védencét. 

Miért nem lett edző? 

Engem sosem vonzott a tréneri pálya. Pályafutásom során láttam, mik történnek a háttérben, hogyan fúrják az edzőket, akik hatalmas nyomás alatt vannak. A sportvezetői pálya sem érdekelt, így karrierem utolsó fázisában már magánvállalkozóként dolgoztam. Három éve magáncégem van, jelenleg tizenöt alkalmazottal. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?