Remekül hajráztak, az éllovast győzték le a tardoskeddiek (zöldben) (Cséfalvay Á. András illusztrációs felvétele)
A Fortuna (is) a tardoskeddiekkel volt
A Szikora György nevét viselő stadionban vasárnap délután izgalmakban bővelkedő összecsapáson a hazaiak a bajnokság éllovasát, a Tovarníky csapatát fektették két vállra (2:1) egy sokáig emlékezetes mérkőzésen a nyugat-szlovákiai Hummel V. fociliga 9. fordulójában.
A 89. percben még vereségre álltak a tardoskeddiek (0:1), de remek hajrájuknak köszönhetően fordult a kocka: az összecsapás végén kétszer is betaláltak ellenfelük kapujába, otthon tartva a pontokat. Tegyük hozzá: az újonc egy órán át ember- előnyben futballozott.
„A listavezető büntetőből szerzett vezetést, majd kapusuk kiállítása után emberhátrányba kerültek. Ennek ellenére gyakran veszélyeztettek, két ízben a kapufát találták telibe. A párharc legvégén, amikor már úgy tűnt, hogy három ponttal távoznak tőlünk, Kele büntetőből egyenlített. A hosszabbításban a vendégek ajtó-ablak helyzetben hibáztak. Ez megbosszulta magát. Az ellentámadásból Kele lódult meg a bal oldalon, s a kifutó kapus alatt a hálóba célzott. Kele Kevin neve fociberkekben ismerősen cseng. Nálunk ismerkedett meg a fociábécével, vágsellyei kitérője után a pozsonyi Slovanban is letette névjegyét. Jelenleg ő a legeredményesebb gólvágónk, öt találatnál tart. Visszatérve a találkozóhoz, drámai végjátékban fordítottunk, erős ellenfelet fektettünk két vállra. Hangsúlyozom: Fortuna ezúttal a mi oldalunkon állt” – elevenítette fel lapunknak a találkozó döntő mozzanatait az egykori gólerős támadó, Mlynár Gábor, az idén centenáriumát ünneplő tardoskeddi futballklub elnöke.
Ősszel egyébként már másodízben fordult elő, hogy a tardoskeddiek a végjátékban küldték padlóra ellenfelüket. A 3. fordulóban a nagysurányiak elleni hazai bajnokin is a végén csattant az ostor, ugyanis a mérkőzés 89. percében Munyorove megszerezte a találkozó egyetlen, három pontot érő gólját.
„A szerencse forgandó, ugyanis Pozbán Vašek 90. percben talált a kapunkba, ezzel a vendéglátók 3:2-re nyerték a mérkőzést. Egyébként az őszi bajnokijainkon jobbára az első félidőben domináltunk. Nálunk volt az előny. Így volt ez Zsitvabesenyőn és Egyházkarcsán is. A mérkőzéseket azonban az ellenfeleink nyerték. Őszi szereplésünket értékelve hat ponttal többet is szerezhettünk volna. Az elmúlt bajnoki idényben veretlenül értünk célba, idén már vereségek is tarkítják mérlegünket. Az V. ligában erős ellenfelekkel csatázunk a győzelemért” – fűzte tovább a gondolatsort a tisztségviselő, aki már a következő idegenbeli találkozóra, az őszi idény hátralévő meccseire fókuszált. „A sereghajtó nagylótiak otthonában nehéz mérkőzésre számítok. Célunk természetesen a győzelem. Szurkolóink nagyon várják a párkányiak és a nagymegyeriek elleni hazai megmérettetést, valamint az udvardiak elleni idegenbeli régióderbit. Ezeken is szeretnénk jól helytállni.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.