A FIFA és a digitális világ alapjaiban változtatja meg a futballt

A futballban kétféle ember létezik. Az első csoportba azok tartoznak, akiknek a FIFA szóról a labdarúgást botrányokkal, korrupcióval beárnyékolva irányító nemzetközi szervezet jut az eszébe. A másik, feltételezhetően nagyobb csoportba pedig azok, akiknek a világ évről évre legnagyobb példányszámban eladott videojátéka, az EA SPORTS FIFA sorozata.  Hogy mennyire népszerű, mennyire vált mindennapi életünk részévé és hogyan vékonyodik egyre jobban a határvonal a valóság és a virtuális játék között, arra számos példát lehet találni. Kezdjük az egyik legjobbal, egy idézettel Andrea Pirlo önéletrajzi könyvéből.  „2006. július 9-én a délutánt alvással és fifázással töltöttem Berlinben. Aztán este kifutottam a pályára, és megnyertük a világbajnokságot.” Az Inter, a Milan és a Juventus korábbi középpályásának visszaemlékezése a 2006-os németországi világbajnokság döntőjének napjára egyszerre két irányba dönti le a falakat. Egy: az általunk érinthetetlennek tűnő sztárfutballisták akár egy vb-döntő napján is ugyanolyan egyszerű életet élnek, mint mi egy átlagos szombat délelőtt. Kettő: a focis videojátékok nem sötét szobában gubbasztó, fogszabályzós tinédzserek elvont világa, hanem tízmilliók mindennapos szórakozása. Az eSportok legjobb, legtehetségesebb szereplőire pedig – akárcsak a sport klasszikus világában – elismerés, hírnév és anyagi jólét vár a sok lemondásért és önfeláldozásért cserébe.  FIFA 2.0, a játék a valóság nyomába ered Az 1993-ban életre hívott FIFA-sorozat mélyről, de átütő sikerrel indult. A játék kezdetben csak válogatott csapatokkal, felismerhetetlen futballistákkal és fiktív nevekkel futott, de azonnal rekordeladásokat produkált. Több mint két évtizeddel később viszont az élmény már ijesztően valósághű, a stadionok és labdarúgók tökéletesen felismerhetőek, a játék összetett, tehetséget és gyakorlást igényel, miközben 30 liga 650 csapata közül választhatunk, saját karriert építhetünk. Az internet segítségével pedig szinte bárkivel szembekerülhetünk. Igen, akár Antoine Griezmannal vagy Lionel Messivel, akik szintén nagy rajongói a virtuális futballnak. A FIFA17-ből több mint 7 millió darabot adtak el világszerte (nagyjából 120 euró a bolti ára), de a játékosok száma ennek sokszorosa. 2016-ban 2,3 millióan indultak az Interaktív FIFA-világbajnokságon, amelynek fináléját több mint 100 országban közvetítették, a mérkőzések 5 millió nézőt vonzottak, az esemény Facebookon és a Twitteren 40 milliónál is több reakciót és kommentet generált. Nem beszélve a főszereplőkről, akik közül a végső győztes, Mohamad Al-Bacha 25 ezer dollárral lett gazdagabb, de ez csak töredéke azoknak a bevételeknek, amelyeket a műfaj legjobbjai szponzori szerződéseken és óriási nézettségű YouTube-csatornáikon keresztül keresnek. Nem véletlen, hogy néhányan veszélyként tekintenek az eSportra. Amikor a Premier League ügyvezető igazgatóját, Richard Scuda­more-t megkérdezték, melyik sportágat tartja a futball legerősebb riválisának, egyből rávágta: az online játékokat.  Miközben az angol bajnokság fizető tévénézőinek száma csökken (az elmúlt évben 11 százalékkal), addig FIFA-játékosok többmilliós nézettséget generálnak a YouTube-on, pedig csak egy számítógépes játékon játszanak. Ijesztő, nem? De magyarázat erre is van. A világon mindenhol, de különösen Angliában egyre távolabb kerül a futball az egyszerű, dolgozó emberektől. Klubok 100 millió eurót fizetnek játékosokért, akik hetente 2-300 ezer eurót keresnek és amikor nem a közönséget szórakoztatják, felfoghatatlanul fényűző életet élnek. Adót meg nem fizetnek, tisztelet a kivételnek. Londonban majdnem 1000 eurót kell fizetni egy éves szezonbérletért, de egy szimpla mérkőzésre is kisebb vagyon (50-70 euró) kilátogatni.Kimutatások szerint ezzel az Y és a Z generáció tagjai egyre kevésbé tudnak azonosulni. 2015-ben egy Premier League-meccsre járó drukker átlagos életkora 41 év volt. 1968-ban a manchesteri Old Trafford Stretford End lelátóján ugyanez az adat megállt 17 évnél. A digitális életforma ezzel szemben bárkinek hangot és lehetőséget adhat, hogy kedvenc szórakozásának, a futballnak hódoljon, és megmutassa magát.  Akkor is, ha a grundon a haverok nem engedték játszani.  Egy bizarr, új világ A labdarúgás folyamatosan változik, de hogy milyen irányba halad, az szinte megjósolhatatlan. A hús-vér foci és a digitális létforma összeolvadásának egyik ékes példája a Hashtag United létezése és útja a népszerűség felé. A 2016-ban Angliában alapított, amatőrökből álló futballcsapat egy képzeletbeli ligában játszik, ad hoc ellenfelekkel, mint a Manchester City szakmai stábja vagy a Sky Sports híradósai. A mérkőzéseiket YouTube-csatornájukon közvetítik és annyian nézik, hogy azt Európa legtöbb élvonalbeli klubja megirigyelné. A szerelésüket az Umbro gyártja, van mezszponzoruk, amerikai turnéjukba pedig a Coca-Cola szállt be támogatóként.  Az ötlet mögött egy brit komikus, Spencer Owen áll, aki a Hashtag United menedzsere és játékosa is egyben. Meggyőződése szerint az átlagos emberek szívesen néznek átlagos futballistákat átlagos mérkőzéseken. A meccseket profi körülmények között veszik fel, stadionokban, több kamerával és a 20 perces összefoglalókat humorral fűszerezik. A meccseket viszont zárt kapuk mögött, titokban rendezik. Owen szerint erre azért van szükség, mert annyi néző jönne, hogy nem tudnák megoldani a biztonságot.  „Kiszerettem a modern labdarúgásból. Elegem lett a FIFA korrupciós botrányaiból, hogy Katar és a civil jogokat megtagadó, nyíltan homofób Oroszország világbajnokságot rendezhet. A futball vezetőinek a szurkolók érdekeit kellene képviselni, de már régen nem ezt teszik” – mondta Owen a Hashtag United alapításának gondolati hátteréről a The Guardiannek adott interjújában.  De nem a Hashtag United az egyetlen YouTube-alapú focicsapat, amely sikereket ér el. Májusban az online FIFA-játékosokból álló Sidemen FC és a YouTube All Stars jótékonysági mérkőzése megtöltötte a Charlton Athletic 27 ezres stadionját, miközben az angol harmadosztályú klubnak 11 ezer az átlagos nézőszáma.  Eltartani egy klubot? Szintén a modern és elitista futball trendjeinek mutat elegánsan középső ujjat Anglia legromantikusabb klubja, az AFC Wimbledon. Miután a 2000-es évek elején a Wimbledon FC-t a tulajdonosok a több szurkoló és magasabb bevételek reményében elszakították a gyökereitől és 100 km-rel arrébb, Milton Keynes városába költöztették, a csalódott wimbledoni drukkerek a nulláról újrakezdték és megalapították az AFC Wimbledont. A csapat 15 évvel ezelőtt az angol futballpiramis legalján, a kilencedik osztályban született újjá, 2016-ra pedig egészen a harmadosztályig küzdötte fel magát, a labdarúgás egyik legcsodálatosabb feltámadását produkálva. Erre a történetre figyelt fel egy amerikai író, John Green, akinek annyira szimpatikus lett a dél-londoni főnixklub, hogy elhatározta, beszáll szponzorként. De nem akárhogy!  Green indított egy YouTube-csatornát, ahol az AFC Wimbledon csapatával, AFC Wimbly Womblys néven közvetít FIFA-mérkőzéseket. Ő játszik és ő is kommentálja az eseményeket. Döbbenetes, de csatornájának 173 ezer feliratkozója van 2010 óta feltöltött videói pedig 36 milliónál is több megtekintésnél járnak. Green a YouTube-csatorna minden bevételét felajánlotta az AFC Wimbledonnak, a klub cserébe pedig egy lelátót is elnevezett róla. Így fonódott össze a hétköznapi emberek klubja és egy milliomos rajongó virtuális szórakozása, azt pedig csak mellékesen tesszük hozzá, hogy az AFC mezszponzora egy másik rendkívül népszerű futballszimulációs játék, a Football Manager.  A FIFA-játék hatása a klubokra Persze a jóból a nagyhalak sem akarnak kimaradni. Európa élklubjai egymás után fektetnek be a digitális futballba. A Schalke, a Wolfsburg és az Ajax az elsők között igazolt profi FIFA-játékosokat, akik a versenyeken már a klubok színeiben indulnak. A Premier League-ben a Manchester City és a West Ham United jelentette be elsőként eSportos sztárigazolását, akik ha éppen nem kontinentális vagy világbajnoki címekért küzdenek, szurkolói eseményeken vesznek részt. És nagyon jól megélnek belőle. A cél egyértelmű: az egyre korosodó, tradicionális futballközegből kitörve eljutni a legfiatalabb potenciális rajongókhoz, akik mobiltelefonnal és kontrollerrel a kezükben nőnek fel, de stadiont még csak képernyőn láttak.  Thomas Rottgermann, a digitális nyitásban élen járó Wolfsburg egyik ügyvezető igazgatója így beszélt a klub stratégiájáról: „A labdarúgás minden formáját támogatjuk. A női focit, a férfi focit, az utánpótlás focit, az öregfiúk focit és a digitális focit is, mert azt is sportnak tekintjük. Fizetünk nekik, hogy képviseljenek minket, mintha hagyományos labdarúgók lennének. Ugyanúgy felszereljük őket és mindent biztosítunk számukra, hogy a legjobbak legyenek.” Nemrég a Francia Profi Labdarúgóliga partneri szerződést kötött a FIFA-játékokat gyártó EA Sports-cal és Európában elsőként elindította az első eSportos futballigát az élvonalbeli klubok részvételével. Nem meglepő, hogy a Paris Saint-Germain itt is felvásárolta a legtehetségesebb játékosokat.  A scoutok is használják A FIFA mára persze sokkal több, mint játék: egy elképesztő méretű virtuális adatbázis, ami valós időben tökéletes statisztikai információkat ad nagyjából 18 ezer futballistáról a sebességtől kezdve a passzolási és lövési képességeken át a legapróbb részletekig. Az EA csak az adatok gyűjtésére több mint 9 ezer szakembert alkalmaz, adatbázisuk pedig annyira pontos és részletes, hogy egyes klubok megfigyelői kizárólag a játékból kapott adatok alapján figyelnek fel potenciális új igazolásokra. A folyamatosan frissülő adatokat persze a játékosok is követik és van, hogy fájdalmas elfogadni az eredményt. Rio Ferdinand egyszer azt üzente a Twitteren, „lebontja az EA Sports irodáját”, mert a maximális 99-ből csak 65-ös értéket kapott a passzolási képességeire. Eden Hazard, a Chelsea sztárja 2011-ben azért panaszkodott nyilvánosan, mert 3-5 centivel alacsonyabb volt a játékban, mint valójában. Minden idők legnépszerűbb videojátéka tehát nemcsak fiatalok millióira van óriási hatással, de akár a csodált sztárok lelkébe is belegázolhat.  Karányi Kevin