A fekvőtámaszoktól a B1-ig

A győztes hetesben végül nem öklözhetett, mert a DVSC elleni B1-döntőben súlycsoportjában nem volt küzdelem.

„Régebben, mikor mindig második voltam a bajnokságban, több jó bokszoló volt Szlovákiában – adja meg az alaphangot helyzetjelentésében a mátyusföldi bunyós, aki legutóbb már harmadik felnőtt bajnoki címét szerezte. – Döntőbeli ellenfelem az országos bajnokságon a kellemetlen, kiszámíthatatlan vetélytársak közé sorolható. Decemberben az döntött köztünk, hogy riválisom idegileg nem bírta elviselni a csatát, hibákat követett el, amiből én profitáltam.”

Két műtét és a visszatérés

Utoljára a BoxingOne bajnokságban az elődöntőben jutott szóhoz: a székesfehérvári csatájában jól hajrázott, de a pontozók a győri Szabó Lászlónak adták a mérkőzést. „Döntetlent éreztem, de mivel hazai környezetben bokszolt az ellenfél, várható volt, hogy Szabó nyer. Fiatalabb koromban egy-egy ilyen vereség után egy hétig nem lehetett velem beszélgetni, annyira bántott a dolog. Most már képes vagyok magamban feldolgozni” – kommentálta legutóbbi nemzetközi szereplését a 26 éves bunyós.

Tibor valamennyi ringbe lépését komolyan veszi, ez alól nem kivétel a sportágat népszerűsítő bemutató meccs sem. Az mondja, mindegyiken lehet nagy verést, nagy pofonokat kapni, ha nem figyel oda az ember. De adni jobb, mint kapni, fűzi hozzá mosoly kíséretében. A háromszoros ökölvívóbajnok nem a bokszból él. Akkor miből? „Dolgozom. Napi nyolc órát. Délután kettőig vagyok munkában, pihenek egy kicsit, aztán öttől megyek edzésre – vázolja fel egy hétköznapját. – A galántai Samsungban raklapokat emelgetek, fizikai munkásként dolgozom, ami jobban megfelel, mintha nyolc órát a szalag mellett állnék.”

Tizenhárom éve bokszol, vagyis az élete második felét valamilyen módon befolyásolta a ring világa. Hetente ötször edz, és már ez is öröm számára, hiszen három éve megsérült, komoly műtéten esett át. „Miután megoperáltak, egy évet kihagytam. Visszatértem, újabb egy év következett, amikor ugyan bokszoltam, de fájdalmakkal. Újra megoperáltak, azóta egy éve öklözöm. Ha nem ütök rosszul, akkor nem fáj a jobb kezem. Idén szeretnék kijutni az Európa- és a világbajnokságra, s ha úgy adódik, később profiként is megpróbálnám” – vázolja fel elképzeléseit.

„Te nem tudsz semmit”

Nem csoda, hogy ökölvívó lett, hiszen édesapja, Varga István is egy ideig a ringben püfölte az ellenfeleket. „Elég katonai módra, sportosan nevelt minket. Számunkra nem az volt a büntetés, hogy kaptunk egy apait, hanem le kellett tornáznunk iksz fekvőtámaszt, ha valamit elkövettünk. Édesapám bátyámban látott fantáziát, kezdett vele foglalkozni, én meg kicsiként félre voltam lökve. „Te nem tudsz semmit” – hallottam. Közben féltem attól, hogy erősebb lesz a bátyám, és a házi bunyóinkban – mert férfiasan intéztük a dolgokat, összeverekedtünk gyakran – még jobban el tud majd verni, ezért elkezdtem járni az edzésekre” – eleveníti fel a ringbe kerülésének indokait.

Nem volt zavarmentes a bokszolói pályafutása. Komoly sérüléséről már volt szó, de máskor is megfordult már a fejében, hogy abbahagyja. „Ha nem nyertem meg valamelyik tornát, szinte elborult az agyam. Már a tanítók is tudták, hogy akkor egy hétig nem lehet velem beszélni, mert csak ültem a padban, és morcos voltam. Olyankor eszembe jutott, hogy ebből elég, mert úgy éreztem, minden megcsináltam a bokszért, és nem sikerült nyernem – pillant vissza a nehezebb időszakokra. – Az első műtét után olyan érzésem volt, hogy már itt a vége. Hála Istennek, hogy még nincs, még érzem, van bennem valami. Az vitt át a holtponton, hogy elgondolkoztam, s azt mondtam: ha a boksz egyszerű sport volna, akkor mindenki űzné, ezért nem szabad feladni. Mert ingyen nincs semmi! Azért tartottam ki ilyen sokáig mellette, mert szeretem, minden elé tettem az életemben. Még a barátnőm is azt mondja: nem csalsz meg senkivel, csak a boksszal.”

Nem verekedés

Számára nem verekedés a boksz. Ezt mások is ezt eszébe juttatják, mikor elindul a ringbe. „Ez ökölvívás, magyarázom a kételkedőknek. Nem elég az erő, a sportolónak más tulajdonságokkal is kell rendelkeznie: gyorsasággal, erőnléttel, a fizikai és lelki teher elviselésével… Ez a szép ebben a sportban, meg az, hogy mikor az ember padlóra kerül, lenn maradhatna, de inkább felkel, mert nem engedi a szíve.”

Példaképe jelenleg nincs, de akik egykor befolyásolták, azok a sportág hatalmas egyéniségei voltak. „Muhammad Ali nem a stílusával, hanem az eredményeivel ragadott meg. Később Dariusz Michalczewski volt, akire nagyon felnéztem. Megmaradtam náluk” – utalt vissza a múltra, s egyben jelezte, talán egy olyan bokszolónak, aki második Európa-bajnokságára készül, nincs már szüksége arra, hogy a mai nagyokat bálványozza. Maga is naggyá válhat.