A döntőért játszanak a komáromi kosarasok

komáromi kosarasok
Komárom/Bécs |

A lengyel Dabrowa Górnicza ellen próbálja meg szerdán (16.30) kiharcolni a döntőbe jutást a komáromi férfikosárlabda-csapat az Alpok–Adria-kupa bécsi Final Fourjában.

A komáromi klub elődje 2017-ben egyszer már felért a csúcsra a sorozatban, igaz, akkor a döntőt még oda-visszavágós rendszerben bonyolították le.

Azóta már az Alpok–Adria-kupában is klasszikus Final Fourt rendeznek, ezúttal – a kupa történetében másodszor – Bécsben. A délutáni meccsidőpont miatt a komáromiak már tegnap útra keltek az osztrák fővárosba, ahol szállást foglaltak szerda éjjelre is – ami azt jelentené, hogy ott lesznek a csütörtöki döntőben.

Nem mi vagyunk a favoritok az elődöntőben sem, de küzdeni fogunk a végsőkig, mint mindig. Az, hogy a Final Fourban játszhatunk, egyfajta jutalom a jó szezonunkért. Pozitívan gondolkodunk, az ilyen találkozókon az aktuális formán, apró dolgokon múlhat a siker – nyilatkozta lapunknak Boban Tomic, a komáromi klub elnöke.

A szlovén tisztségviselő, aki játékosként több szezont húzott le a piros-fehéreknél, elárulta, kellő mennyiségű információjuk van a lengyel riválisról. A mintegy 120 ezres város, Dabrowa Górnicza csapata a 16 csapatos bajnokság 10. helyén áll, a playoffba kerülésért küzd. Négy amerikai és egy szlovén légiósuk van. „Közülük Joe Chealey a Charlotte színeiben az NBA-ben is megfordult. A lengyel bajnokság klubjai költségvetésileg nem kevéssel járnak előttünk, a Dabrowa Górnicza is erős csapat. Kifejezetten fontos szerepet tulajdonítanak az Alpok–Adria-kupának – mondta Tomic.

A játékot illetően pedig a komáromiak vezetőedzője, Zlatko Jovanovic bocsátkozott részletekbe. „Komoly támadópotenciállal rendelkeznek, 85–100 pontot szoktak dobni meccsenként. Minden apró hibát megbüntetnek, nagy egyéniségeik vannak a keretben. Nekünk csak akkor lesz esélyünk, ha csapatként fogunk játszani. Felkészültünk, hogy kicsit másfajta kosárlabdával fogunk szembesülni, sok-sok dobással és nagy sebességgel – elemzett a bosnyák szakember a basketliga.sk-nak.

Visszatérve a komáromiakhoz, a BC a privigyeiek elleni győzelemmel (82:74) hangolt a mai kupameccsre. A Duna-parti csapatnál mindenki egészséges, és nagyon várja már a találkozót, már csak azért is, mert a drukkereik Bécsbe, az 1000 fő befogadására alkalmas Hallmann Dome-ba is elkísérik őket. „Kapcsolatban vagyunk a szurkolóinkkal, akik különbuszokkal utaznak Ausztriába. Akár százan is budíthatnak minket a helyszínen, aminek nagyon örülünk – tette hozzá Tomic.

A másik ágon az iglóiak a házigazda BC GGMT csapatával mérkőznek. Érdekesség, hogy tavaly is szerepelt mindkét gárda a sorozat négyes döntőjében, de egyikük sem jutott be a fináléba.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?