A déli futballklubok vállalták volna az átszervezett III. ligát

régiófoci

A Szlovák Labdarúgó-szövetség nemrégi döntése értelmében egy évvel elhalasztották a III. liga tervezett átszervezését, négyről két csoportra való szűkítését. Ennek kapcsán a nyugat-és közép-szlovákiai III. TIPOS liga három-három alakulatánál kíváncsiskodtunk az időszerű állapotokról.
 

A marcelházaiak 10 forduló után a nyugat-szlovákiai III. liga ötödik helyén teleltek, mindössze hat ponttal előzi meg őket az éllovas és a feljutásra törő Myjava. „Valószínűleg bejelentkeztünk volna a teljes egészében felújított III. ligába, ám az átszervezést elhalasztották. Értesüléseink szerint az ősszel elmaradt hat forduló mérkőzéseit kell majd lejátszani. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy szükséges-e bajnokot avatni. Ami viszont tény: a II. ligát fel kell tölteni tizenhat csapatos mezőnyre. A múlt héten (április 20-án, a szerző megj.) nekiveselkedtünk az első edzésnek. Jelenleg úgy néz ki, hogy hárman távoznak tőlünk, ám több játékossal előrehaladott tárgyalásokat folytatunk” – tájékoztatott Viderman Róbert marcelházai klubelnök.

A nagykálnai legénység is megmérettette volna tudását az új III. ligában. „Mind az anyagi bázis, mind pedig az infrastrukturális háttér biztosított. Meglátásunk szerint helyénvaló, ha az ősszel elhalasztott öt forduló lebonyolítását követően lesz feljutó, illetve kieső. Parádésan kezdtük a 2020/2021-es szezont, ám a vírusfertőzés miatt két hét kényszerpihenőre szorultunk, ami túlságosan kizökkentett a megszokott kerékvágásból. A keret együtt maradt, a kispadon viszont Marián Bochnovič edzőt Miroslav Greguška váltotta” – tudtuk meg Michal Guťan nagykálnai klubelnöktől és kapustól.

Ímelyen is tudták volna biztosítani a feltételeket egy színvonalasabb bajnokságban való részvételre. „Három heti edzésidő után aligha lehet belevágni a pontvadászatba, de természetesen tiszteletben tartjuk az irányító szerv döntését. Azt viszont halkan megjegyzem, hogy a 2019/ 2020-as fél idényben kilencpontos előnnyel megnyertük a IV. liga délkeleti csoportját, de akkor nem hirdettek bajnokot. Ősszel a félbeszakadt versengés hajrájában beindult a gépezet, és az utolsó négy fordulóban rendkívül nehéz ellenfelektől nyolc pontot raboltunk el. Két ukrán játékosunk közül Mikola Pavljuk nem tért vissza hazájából, Kirilo Szobolevszkij azonban már velünk edz” – árult el részleteket Kender József ímelyi klubelnök.

A közép-szlovákiai III. ligában három ősszel elmaradt forduló lejátszása áll a csapatok előtt. A fülekiek viszont hat mérkőzést kénytelenek pótolni, mivel három összecsapást a vírusfertőzés miatt nem tudtak lejátszani. „Mi is roppantul vártuk az új III. liga kivitelezését, ugyanis hazai meccseinket átlagosan hatszáz szurkolónk tekinti meg, akik megérdemlik a minőségi focit. A közelmúltban felújítottuk a stadion épületét és az öntözőberendezést is korszerűsítettük. Nézetem szerint felesleges erőltetni az őszre betervezett meccseket, inkább egy kemény edzésprogram megvalósításának vagyok a híve. Májusban és júniusban előkészületi meccseket játszanánk, gyakorolnánk a technikai-taktikai elemek játékos formában történő elsajátítását. És készülnénk az őszi idény nyitására. Sajnos Dean Strniš, Köböl Máté, Niko Páriš és Lazsík István búcsút intett a gárdának, elsősorban Páriš kapus pótlását szükséges mihamarabb megoldanunk” – nyilatkozta lapunknak Bari Jenő füleki edző.
„Nemcsak kíváncsiságból, de szakmai okokból is bólintottunk volna a módosított III. ligára. Sajnos tavaly sem sikerült befejeznünk a bajnokságot, így sajnálom a csapatokat szponzoráló személyeket is. A padkóciak példának okáért a tavalyi küzdelmekből is győztesként kerültek ki, ennek ellenére kénytelenek voltak a IV. ligában maradni. Jelenleg is a táblázat élén tanyáznak. Úgy érzem, hogy elengedhetetlen lesz a bajnokavatás. Mi 17 tagú kerettel kezdtük el a felkészülést a tornateremben, a parkban és a pályán. David Fadairo és Peter Vasilko ugyan távozott, viszont a dolgok szerencsénkre úgy alakultak, hogy mindketten visszatérnek” – fogalmazott Ondrej Václavík rimaszombati klubelnök.

A losonciak is érdeklődést tanúsítottak a „friss” III. liga iránt. „Örültünk, hogy nagy múltú, tekintélyes kollektívákkal is összemérhettük volna képességeinket. Brazil vendégjátékosaink, Filho, Oliveria és Almeida sajnos elbúcsúztak, Pipíška és Šuflianský pedig külföldön vállalt munkát. Nekiláttunk a felkészülésnek, de mivel a pálya megközelítőleg 6500 négyzetméter, így legfeljebb tízen vehetnek részt a gyakorlásokon. Remélhetőleg ezen a siralmas helyzeten minél hamarabb változtatnak az illetékesek” – vélekedett Miroslav Kéry losonci edző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?