„A csapatszellem és a kölcsönös bizalom a legfontosabb”

komáromi focisok
Komárom |

A komáromi labdarúgóklub története legjobb eredményét érte el a nemrég zárult szezonban, hetedik II. ligás idényében a harmadik helyen zárt a 16-os mezőnyben. A két éve a KFC-nél dolgozó Radványi Miklós vezetőedzővel a sikerről és a folytatásról beszélgettünk.

Amikor 2021 tavaszán átvette Németh Szilárd után a komáromiak irányítását, azt mondta, hogy jól ismeri a KFC játékoskeretét, s azt gondolja, hogy a csapat teljesítőképessége jobb, mint amilyen eredményeket a 2017-es feljutás után elértek a Duna-partiak. Igaza lett, bronzérmet szerzett a csapat, és tabellán az előtte végzett két csapat, a kassai és az eperjesi egyszer sem tudta legyőzni a KFC-t. Ön hogyan értékeli ezt?

Ez egy hosszantartó munka, átgondolt koncepció eredménye. Mikor ide kerültem, már akkor úgy éreztem, hogy ez a csapat többre hivatott, mint ahogy addig szerepelt. Örülök annak, hogy bebizonyítottuk, mind a II. ligában, mind a Slovák Kupában, hogy ez így van. Többek között ezt bizonyítják a Fortuna Ligába feljutott kassaiak és az osztályozón elbukott eperjesiek ellen elért jó eredmények.

Mi az, ami meghatározó volt abban, hogy a klub legjobb eredményét érte el a történetében?

Mint minden klubban, ahol eddig dolgoztam, számomra nagyon fontos volt a csapatszellem, a vezetők, az edzői stáb és a játékosok között kialakult kölcsönös bizalom. Fontos az is, hogy a csapaton belül kialakuljon egy egészséges konkurencia, ami végül meghozta gyümölcsét.

Tavasszal 7 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség volt a mérlegük, a gólarány 20:10. A csapat teljesítménye a megszerezhető pontokat tekintve ősszel 53, tavasszal pedig 66 százalékos volt. Elégedett ezzel az eredménnyel?

Természetesen elégedett vagyok, de tisztában vagyok azzal, hogy ha a meccseken kidolgozott helyzetek legalább 50 százalékát értékesítettük volna, akkor még jobb eredményt értünk volna el.

A szezon elején azt is mondta, hogy néhány csapat kivételével nagyon kiegyenlített a mezőny a II. ligában, nehéz előre megítélni a várható eredményt. A befejezés után is így látja?

Igen, úgy gondolom, kiegyenlítettebb volt a mezőny a második vonalban, mint tavaly. Az újoncok is megmutatták, hogy nem véletlenül játszanak a II. ligában. Ennek tudatában is jó az elért harmadik helyzés.

Két évadra szólt a szerződése, egyéves opcióval. Egyeztettek már a KFC vezetésével a folytatásról?

Igen, megegyeztünk a folytatásban.

A történelmi siker másik komoly alapillére a Szlovák Kupában elért sikerek. Mind a két szezonban kiejtettek Fortuna ligás csapatokat. Nem gondolja, hogy a KFC megállná helyét az élvonalban is?

Már sokszor elmondtam, hogy az első és második liga között van különbség, de az előbb említett csapatok ellen elért eredmények is bizonyítják, hogy megállnánk helyünket az első ligában is.

Az új évadban várhatók változások a játékoskeretben?

Változások mindenképpen lesznek, de a csapat gerincét szeretném megtartani, és minden formációba jó lenne még egy játékost igazolni, akik növelnék a csapat játékerejét és ütőképességét. Mindenképpen szeretném, hogy az új évadban egy hellyel előbbre végezzünk a tabellán. Azt azonban tudjuk, hogy ez nehéz lesz, ugyanis minden mérkőzésünket idegenben fogjuk játszani a stadionrekonstrukció miatt. Ha a csapat gerince egyben marad, van egy kialakított játékstílusunk, s így tudunk azon dolgozni, hogy minél eredményesebbek legyünk az ellenfél kapuja előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?