<p>Szombaton a nyárasdi sportcsarnokban immár tizennegyedszer mérik össze tudásukat a csallóköziek a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség teremtornáján.</p>
A csallóközi focielit terempárbaja
A szervezők ezúttal is a legjobbakat hívták meg a megmérettetésre. „Szeretnénk szavatolni a színvonalat, egyben motiválni a kollektívákat. Ezért a résztvevők kiválasztásánál az őszi idényben elfoglalt helyezéseket vettük figyelembe.
A területi elitmezőny 2-7. helyezettje mellett a II. osztály csilizradványi, valamint a III. osztály gombai éllovasát hívtuk meg az erőpróbára. Az I. osztályban élen telelő nagymagyari FK fegyelmi vétség miatt (a Versenykiírás A/5 cikkelye értelmében) nem vehet részt a megmérettetésen“ - adta közre a szereposztást érintő változást Borbély Jenő szövetségi titkár. Egyébként a legutóbbi kiírás résztvevőinek a fele áll rajthoz. Megtudtuk, a csapatok előbb a csoportokban körmérkőzéses rendszerben csatáznak a pontokért, a folytatásban a helyosztókra kerül sor. Egy-egy csapatban egyszerre egy kapus és négy mezőnyjátékos juthat szóhoz. A találkozók játékideje huszonnégy perc térfélcsere nélkül. A tornagyőztes a területi szövetség elnökének serlegét nyeri, az együttesek pedig oklevelet és focilabdát kapnak. A szervezők különdíjjal jutalmazzák a téli erőpróba legjobb kapusát, mezőnyjátékosát és góllövőjét. A torna délelőtt tíz órától zajlik. Érdekesség, hogy a címvédő csallóközcsütörtökiek nem állhatnak csatasorba, ők ugyanis a tabella 13. helyén várják az eredményesebb tavaszi folytatást.
Az ifiknek január 24-én, az idősebb diákoknak pedig február 14-én rendeznekterembajnokságot. (ái)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.