A Chelsea lehet a Manchester City újabb áldozata

London |

<p>A listavezető Manchester City a harmadik Chelsea-t fogadja az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, s egy győzelemmel hat pontra növelheti az előnyét londoni riválisával szemben.</p>

A szakértők többsége szerint a City jó eséllyel pályázik a bajnoki címre, ezt alátámasztandó szerdán 5-1-re győzött a Tottenham vendégeként - s ezzel átvette a vezetést a kedden csak döntetlent játszó Arsenaltól -, otthon pedig mind a 11 eddigi meccsét megnyerte, ráadásul ezeken a találkozókon 42 gólt szerzett. A Chelsea-nek - amely szerdán csupán 0-0-t játszott a West Ham ellen - a papírforma alapján nincs sok esélye megállítani Manuel Pellegrini remek formában futballozó tanítványait, akik nemcsak gyorsan és látványosan, hanem nagyon eredményesen is játszanak.     A sokáig első helyen álló, a City-t most egypontos lemaradással követő Arsenal kilenc mérkőzés óta veretlen a Premier League-ben, s ez a sorozat vélhetően nem a 14. Crystal Palace ellen sorra kerülő hazai mérkőzésen fog megszakadni.     A negyedik Liverpool - amely 2009 óta először végezhet ismét az első négy között - vasárnap hatmeccses veretlenségi szériáját folytathatja a Gera Zoltánt is foglalkoztató West Bromwich Albion vendégeként, míg az ötödik helyen álló Tottenham Hotspur a Hull City otthonában javíthat a City-től elszenvedett hétközi vereség után.     A címvédő és változatlanul szenvedő Manchester United a Stoke Cityhez utazik. Utóbbi együttes egy kifejezetten rossz sorozat, nyolc nyeretlenül megvívott meccs után a tizedikről a 16. helyre csúszott vissza a tabellán, s minden bizonnyal nehéz dolga lesz épp a United ellen javítani a mérlegén.     Premier League, 24. forduló:    ----------------------------    szombat:Newcastle United-Sunderland 13.45West Ham United-Swansea City 13.45Cardiff City-Norwich City 16.00Everton-Aston Villa 16.00Fulham-Southampton 16.00Hull City-Tottenham Hotspur 16.00Stoke City-Manchester United 16.00    vasárnap:West Bromwich Albion-FC Liverpool 14.30Arsenal-Crystal Palace 17.00    hétfő:Manchester City-Chelsea 21.00     A tabella: 1. Manchester City       23 68-26 53 pont 2. Arsenal               23 45-21 52 3. Chelsea               23 43-20 50 4. FC Liverpool          23 57-28 46 5. Tottenham Hotspur     23 30-31 43 6. Everton               23 35-24 42 7. Manchester United     23 38-27 40 8. Newcastle United      23 32-28 37 9. Southampton           23 31-27 3210. Aston Villa           23 26-32 2711. Swansea City          23 29-33 2412. Norwich City          23 18-35 2413. Hull City             23 22-29 2314. Crystal Palace        23 15-31 2315. West Bromwich Albion  23 27-33 2216. Stoke City            23 22-37 2217. Sunderland            23 22-36 2118. West Ham United       23 22-33 1919. Fulham                23 22-50 1920. Cardiff City          23 17-40 18 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?