A Chelsea emberhátrányban harcolta ki a döntőt

Pedig a Barcelona játszi könnyedséggel továbbjuthatott volna. Viszonylag hamar megszületett a vezető gól, a különben totálisan hatástalan Cuenca centerezése után Busquets tolta a labdát a Chelsea kapujába. Alig pár perccel később Terrynek szállt el az agya, hátulról beletérdelt Alexis Sánchezbe – piros. Még fel sem ocsúdott a Chelsea, már 2:0 volt, Messi, Iniesta, bal alsó sarok, ez volt a labda útja. Ezzel megvolt az emberelőny és a továbbjutás is, a tökéletes katalán éjszakába csak Ramires rondított bele egy gyönyörű emeléssel, 2:1. De még ekkor sem volt baj, a szünet után néhány perccel tizenegyest kapott a Barcelona, csakhogy Messi a felső lécre lőtte a labdát. A baj csak ezután kezdődött, Xaviék egyre erőtlenebbül támadtak, s bár volt még egy fellángolás (lesgól + újabb Messi-kapufa), gólt csak a Chelsea szerzett, a 92. percben Fernando Torres száguldott végig egyedül a pályán, s a 2:2 után már nem volt visz-szaút a címvédő számára.

A Barcelona a két meccsen összesen négy kapufát lőtt, kihagyott egy büntetőt, foghatnánk a katalánok kiesését a balszerencsére. Csakhogy – s a visszavágó kivonatos összefoglalója alapján ez egyértelmű – a Barcelona saját magát verte meg. Jobban mondva nem tudott túllépni a saját árnyékán. Egy héten belül harmadszor derült ki, hogy az FC Barcelona sem istenekből, hanem futballistákból álló csapat. Akik közül a katalán drukkerek pechjére éppen ezeken a meccseken mondott csődöt a támadószekció három legfontosabb játékosa, Messi, Xavi és Iniesta. Kiderült azt is, hogy a másodvonal valóban csak másodvonal, Cuenca, Tello és a többiek Messiék csillogása nélkül hasznavehetetlenek. A Barcelona taktikailag sem tudott újítani: legalább a távoli lövésekkel kísérletezhettek volna a hazaiak. Alkalmuk lett volna rá, de jóformán eszükbe sem jutott ez a megoldás. Mintha a gól csak akkor volna gól, ha előtte legalább tíz passzt is lefuttat a pályán a csapat. Csak cicázunk az edzésen, nyilatkozta egyszer Xavi a Barca-módszerről. Amit kiegészíthetünk: talán néha lőni sem ártana. A Barcelona tiki-takája látványos, de a Chelsea ellen úgy tűnt: ami egyszer művészet, az máskor monoton, begyakorolt játékséma, amiből nincs kiszállás. Szentségtörésnek tűnhet az állítás, de kockáztassuk meg: a Barcelona által művelt futball – legyen bármilyen szemet gyönyörködtető is – ugyanolyan gépies modell, mint bármely más csapaté. Majdnem 700 átadás? Szép, magas szám, csak éppen semmit sem ér, ha ennek a kétharmada keresztpassz. A Barcelona elmúlt három mérkőzésének tanulsága, hogy a Guardiola-féle Barcelona játéka azért nem tökéletes, mert nem elég rugalmas. De hogy ez az egyhetes kudarcsorozat a Barcelona-éra vége volna? Ebben azért még kár reménykedniük az ellendrukkereknek.

Volt a meccsnek egy másik érdekes statisztikai adata is: a két csapat játékosai nagyjából 90-90 kilométert futottak. Nagyon keveset: a német bajnokságban a Leverkusen focistái olykor 120 kilométerig is eljutnak, s a BL-ben sem ritka a 110 kilométer fölötti meccsátlag egy csapattól. Persze, a magyarázat pofonegyszerű, a játékidő kilencvenöt százaléka a Chelsea tizenhatosa előtti pozícióharccal telt. Di Matteo a meccs előtt támadófocit ígért a Chelsea-től, ami jó vicc volt, de a pályán ebből semmi sem látszott. Terry kiállítása után az angolok 6-3-0-s rendszerben álltak fel a tizenhatosuk előtt, a két támadójátékos a szélsőhátvédek posztjára húzódott, a négy védő a tizenhatos vonalán zárta le a területeket, a három középpályás pedig előttük végzett zavarórepüléseket. S bár ezt lehet antifutballnak nevezni, a minősítés nem teljesen igazságos. A Barcelona ellen támadófutballt követelni egy csapattól – képmutatás. A Barcelona ellen már a labda megszerzése és megtartása is emberfeletti nehézségeket jelent a legtöbb csapat számára, labda nélkül pedig nem lehet támadni. Persze, a letámadás nem rossz – és főleg közönségbarát – módszer, de emlékezzünk vissza az őszi Real–Barcelona bajnokira, ahol a hazaiak egy félidőn keresztül gyakoroltak nyomást a Barcára. A szünet után aztán lépni sem tudtak a fáradtságtól. A Chelsea – főleg kilenc mezőnyjátékossal – nem tehetett mást, mint őrizte az eredményt. S nem mellesleg emberhátrányban szerzett két gólt a Barcelona stadionjában. Mégsem érdemelné meg ezért a BL-döntőt? Dehogynem.

FC Barcelona vs Chelsea (2:2) by larrsson