A bentmaradás a cél a nagykaposi sakkozóknál

sakk

Egy év kihagyás után ismét a II. liga D csoportjában kezdheti el pontvadászatát az Energetik Veľké Kapušany A csapata.

Az Ung-vidéki sakkcsapat elsődleges célja a bentmaradás lesz, amire minden esélyük megvan. Papp László klub-elnök lapunknak adott nyilatkozatában elmondta, a tapasztalt Juhár Roman, Vorovics Arkadij, Bemak Mikhail, Kendi István, Zdibák Zoltán, Paluch László, Perhács Géza és Butala István mellett Tóbiás Gergő és Végső Zsolt személyében a fiatalos lendület is meghatározó lehet. Természetesen még Papp László is a sakktábla mögé ül, ha a helyzet úgy hozza, tavaly ugyanis egészségi problémái miatt több játszmát ki kellett hagynia.
Mindenképpen erősítést jelent az együttes számára a zétényi Remák Dezső, aki korábban Tiszacsernyőben és Királyhelmecen is játszott már. „Reméljük, a rajt jobban sikerül majd, mint tavalyelőtt, amikor kiestünk. Akkor az első négy mérkőzésünket elbuktuk, az elveszített pontokat a későbbiekben sajnos nem sikerült pótolnunk riválisainkkal szemben, aminek a másodosztályból való kiesés lett a következménye” – szögezte le a klubelnök. 


A nagykaposiak szombaton hazai környezetben a Szabadidő- központjában délelőtt 10 órai kezdettel fogadják a Slávia PU Prešov gárdáját, majd egy nappal később ők utaznak Eperjesre, ahol a PSK Tatran Dason Prešov lesz az ellenfél. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?