A befejezéseken javítana tavasszal a KFC

KFC2023

A II. labdarúgóligában a 4. helyen telelő komáromi KFC intenzív felkészülési programot bonyolított le a tavaszi idény ligarajtja előtt. Radványi Miklós vezetőedző és játékosai is egyetértenek abban, hogy a kapu előtti hatékonyságban kell javulniuk.

A Duna-partiak január elején kezdték meg az alapozást, majd egy hónapnyi hazai felkészülés után edzőtáborba vonultak, összesen hét edzőmeccsen léptek pályára.

„A felkészülés első három hetében a csapat állóképességére és az erőnlét fejlesztésére koncentráltunk, az egyhetes lipóti edzőtáborban pedig technikai és taktikai elemek begya- korlásával foglalkoztunk. A tervezett feladatokat maradéktalanul teljesítettük. Azt mondhatom, elégedett vagyok az elvégzett munkával, de majd csak a bajnoki mérkőzéseken nyújtott teljesítményünk ad választ arra, hogy mennyire – nyilatkozta lapunknak Radványi Miklós. – Az edző mindig lát és megtapasztal valamit, amin van mit javítani. Ezen a bajnokság megkezdéséig folyamatosan dolgozunk, sőt menet közben is bátran változtatunk, ha szükség lesz rá. Legnagyobb és tartós feladatunk a gólhelyzeteink kihasználásán javítani. Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy ezen változtassunk” – válaszolta a 2023-as rajt előtti utolsó simításokat firtató kérdésünkre az edző.

Hasonlóan látja a csapat helyzetét Szőcs László is. „A szakvezetők és edzőink által megtervezett felkészülést meglátásom szerint száz százalékra teljesítette csapatunk. Voltak kisebb sérüléseink is, adminisztratív gondok a külföldi játékosok esetében, de mindent összegezve elégedettek lehetünk a felkészüléssel. Hogy mire lesz elég az, amit elvégeztünk, csak a bajnokságban elért eredmények fogják igazolni. Ahhoz, hogy elképzeléseink és vágyaink teljesüljenek, feltétlenül javulnunk kell a gólhelyzeteink kihasználásában. Felkészülési eredményeink arra utalnak, hogy gólszerzési potenciálunk javulni fog a tavaszi meccseken, és kétévi munkánk gyümölcseként dobogós helyen fejezhetjük be az évadot” – mondta a csapatkapitány.

A komáromiak 27 gólt szereztek az edzőmeccseken, az alacsonyabb osztályú ellenfeleiket alaposan megszórták, így a kapu előtti önbizalmukkal már nem lehet gond. „Intenzíven és becsületesen edzettünk, mindenki elvégezte azt, amit edzőink elvártak tőlünk. Eljutottunk arra a pontra, hogy minden meccsen a teljesítőképességünk határán kell játszanunk akkor, ha elégedetten akarunk lejönni a pályáról. Nagyon szeretnénk dobogós helyen végezni, ez a vágy mindegyikünkben él, de ezt csak akkor érhetjük el, ha a foci legfontosabb elemében, a gólszerzésben javulunk” – vélekedett a csapat egyik gólfelelőse, Tóth Gábor. A lila-fehérek mindössze egy ponttal vannak lemaradva a harmadik myjavaiaktól, míg a második kassaiak hat, az éllovas Prešov kilenc ponttal előzi meg Radványiékat.

A klubvezetésnek télen is sikerült együtt tartania a keretet, amely egyre összeszokottabbá vált az elmúlt időszakban. „Csapatunk két éve együtt van. Szerintem mindenki érzi, hogy bizonyítanunk kell. Megvan bennünk az a szikra és akarat, hogy végre a tudásunk szintjén focizzunk, és azzal arányos eredményt érjünk el tavasszal. De ezt a pályán kell bizonyítanunk” – jelentette ki az élvonalbeli csapatokban is megfordult Mészáros András.

A támadó és a további rutinos játékosok tapasztalataira is szüksége lesz a KFC-nek a következő héten, hiszen február 25-én, szombaton hazai pályán a Dolný Kubínnal kezdik a bajnokságot, majd három nappal később már a Szlovák Kupa negyeddöntőjében a nagyszombati Spartakot fogadják.

„A csapatszellem nagyon jó, bízom benne, hogy a nehezebb mérkőzéseken ez erőt tud adni, és pozitívan befolyásolja majd az eredményeinket. Két ellentétes mérkőzésre számítok. Az alsókubiniak mély blokkban fognak játszani, ott nagyon fontos lesz, hogy a széleken meg tudjuk bontani őket, és ha a védelem mögé kerülünk, akkor az utolsó passz és a befejezés százszázalékos legyen. A kupamérkőzés esélyese a Spartak, de mi mindent megteszünk, hogy a negyedik Fortuna ligás csapatot is búcsúztassuk a Szlovák Kupából” – bizakodott Radványi, aki már a legjobb nyolc közé jutással is hatalmas sikert ért el, hiszen korábban a KFC soha nem jutott eddig a sorozatban. A dunaszerdahelyi szakember hozzátette, jó teljesítményt vár tavasszal, és mindenképpen szeretne a II. liga első felében végezni.

Érdekes

Indulhat a stadionfejlesztés

A hírek szerint az évek óta húzódó stadionrekonstrukció tavasszal elindulhat. Lezajlottak a szükséges jogi folyamatok, a múlt évben a pozsonyi Közbeszerzési Hivatal által kiírt versenypályázaton az öt pályázó közül egy 2 céget (Delaty 9 Project s.r.o. és Fejér-B.Á.L. Zrt.) képviselő konzorcium ajánlatát minősítették a legelőnyösebbnek. A KFC vezetősége a napokban írja alá a kivitelezővel a beruházás elvégzéséről szóló szerződést. A munkálatok 2023-ban feltétlenül elkezdődnek. A rekonstrukció idején a KFC Vágsellyén fogja játszani hazai bajnoki mérkőzéseit.

Érdekes

KFC Komárno

Érkezett: Miroslav Antal (Rača),  Knesz Dániel (Podbrezová),  Dan Ožvolda (cseh, Pohronie)

Távozott: Varga Péter (Košice), Filip Szetei (Veľké Ludince)

Vezetőedző: Radványi Miklós

 

Őszi mérleg:

4. Komárno 17 7 6 4 22:16 27

 

Felkészülési meccsek:

● Győr–KFC 0:0

● Mosonmagyaróvár–KFC 2:0

● Újpest ifi–KFC 1:4

● Galanta–KFC 1:1

● Kalná n. H.–KFC 1:7

● Lipót–KFC 2:14

● FK Pohronie–KFC 0:1

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?