A Barca skalpjára vadászik a ManCity

<p>Ma este (20.45) Manchesterben az egyik legnagyobb rangadóval, a City&ndash;Barcelona mérkőzésével kezdődik meg a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője.</p>

A párharc első összecsapását mindkét együttes jó formában várja: a manchesteri csapat szombaton az FA-kupában egyik legnagyobb riválisát, a Chelsea-t győzte le 2:0-ra, míg a katalánok a Rayo Vallecano elleni könnyed 6:0-s bajnoki sikerrel hangolódtak a mindkét klub számára nagyon fontos BL-meccsre.

Az elmúlt években a City a BL-ben rendre leszerepelt, a Barcelona ugyanakkor a legutóbbi hat szezonban mindig legalább az elődöntőig jutott. Ez alapján a spanyolok tűnnek esélyesebbnek, ugyanakkor a manchesteri gárda Manuel Pellegrini vezetőedző irányításával az őszi csoportkörben bizonyította, ezúttal komolyan kell számolni vele. Csupán egyszer kapott ki, s akkor is csak a címvédő Bayern Münchentől, melyet aztán a decemberi utolsó fordulóban idegenben legyőzött. A City háza táján bizakodnak, hogy begyűjtik a Barca skalpját is.

„Rendkívül nehéz ellenfél vár ránk, de a mi csapatunk is nagyon erős, és képes legyőzni a Barcelonát” – nyilatkozta Jesús Navas, a manchesteriek spanyol szélsője.

„Szurkolóink megérdemelnék, hogy győzelemmel kedveskedjünk nekik. Be akarjuk bizonyítani, hogy együttesünk egyre jobb formában futballozik, kitűnő alkalom erre a világ legjobb csapata elleni keddi mérkőzés” – jelentette ki Yaya Touré, a City elefántcsontparti középpályása, aki három évig a Barcában játszott.

A Citynél a hétvégén ismét pályára léphetett a felépült Samir Nasri, ám a csapat legjobb góllövője, Sergio Agüero sérülés miatt nem szerepelhet, James Milner pedig eltiltás miatt hiányzik.

Két látványos támadófocit játszó gárda feszül egymásnak, hiszen a Manchester City már 117 gólt lőtt az idei szezonban, a Barcelona pedig 108-at. A katalánok elsősorban Lionel Messiben bíznak, aki felépülése óta szépen termeli a találatokat, és 337 góljával már harmadik a La Liga örökranglistáján.

„Mindkét csapat jelentős játékerőt képvisel, ezért kiegyenlített csatára számítok. A legjobbkor jött számunkra a szombati, a Valladolid elleni 6:0-s siker, amelyen az egyik legjobb idei teljesítményünket nyújtottuk. Remélem, Manchesterben is kiteszünk magunkért” – szögezte le Pedro, a katalán csapat támadója.

Neymar hosszabb sérülés után szombaton tért vissza, de a játékmester, Xavi manchesteri szereplése kérdéses.

A mai másik összecsapást Leverkusenben rendezik, ahol a francia sztárcsapat, a Paris Saint-Germain vendégeskedik. A Bayer a második helyen áll a német Bundesligában, mégis egyértelműen a Zlatan Ibrahimovic fémjelezte PSG tűnik a párharc esélyesének.

A hétvégi bajnoki fordulóban látottak szintén a párizsiak mellett szólnak, mivel a PSG könnyedén, 4:0-ra verte a Valenciennes-t, míg a Leverkusen nagy csatában 2:1-re kikapott hazai pályán a szintén BL-nyolcaddöntős Schalkétől.

„Nincs veszítenivalónk, a világ jelenlegi legjobb öt klubcsapata közé tartozó párizsiak ellen. A PSG a favorit, mi csak meglepetést okozhatunk” – mondta Rudi Völler, a leverkuseniek sportigazgatója.

A németek számára kulcsfontosságú lesz, hogy ki tudják-e kapcsolni Zlatan Ibrahimovicot, aki a csoportküzdelmek során 8 gólt lőtt. „Nagyon fontos számunkra ez a meccs, mert a továbbjutás bebizonyítaná, hogy jó úton járunk” – jelentette ki Zlatan Ibrahimovic.

A mérkőzést a magyar Kassai Viktor vezeti. (MTI, sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?