A 200. MU-Liverpool következik

mourinho

Az angol futball egyik legnagyobb presztízsű rangadóját rendezik szombaton ebédidőben az Old Traffordon: a 30. forduló csúcstalálkozóján a Manchester United a Liverpoolt fogadja.

Ez lesz a szigetország két legsikeresebb klubjának a 200. tétmérkőzése egymás ellen, az 1894 áprilisa óta íródó közös történelem során eddig 79 MU-győzelem mellett 65-ször a Vörösök ünnepelhettek, 55 találkozó, köztük a legutóbbi négy, döntetlennel ért véget.

A Manchester United a mostani idényben egyetlen alkalommal kapott ki saját közönsége előtt, mégpedig a városi rivális Citytől, ezen kívül 16 győzelmet aratott és mindössze két döntetlent játszott hazai pályán. A Liverpool ugyanakkor jelenleg a Premier League legjobb formában lévő csapata, a legutóbbi 20 mérkőzéséből csak egyet veszített el. Idegenben az öt legerősebb európai bajnokságot figyelembe véve a francia Olympique Lyonnal holtversenyben a legeredményesebb 34 találattal, ráadásul a legutóbbi három mérkőzésén vendégként százszázalékos maradt 10-0-s gólkülönbséggel. Jürgen Klopp támadóegységében szinte mindenki veszélyes, de most különösen ketten játszanak kiemelkedő formában: Mohamed Szalah az elmúlt öt bajnoki találkozón betalált, míg Sadio Mané legutóbbi négy tétmérkőzésén öt gólt szerzett.   

Kapcsolódó cikkünk

A listavezető Manchester City a forduló hétfő esti zárómérkőzésén a Stoke City vendége lesz. A Bajnokok Ligájától a Juventustól hazai pályán elszenvedett veresége miatt búcsúzott Tottenham Hotspur a Bournemouth otthonában térhet vissza a győzelem útjára.

    Premier League, 30. forduló:
    szombat:
Manchester United-FC Liverpool 13.30
Everton-Brighton 16.00
Huddersfield Town-Swansea City 16.00    
Newcastle United-Southampton 16.00
West Bromwich Albion-Leicester City 16.00
West Ham United-Burnley 16.00
Chelsea-Crystal Palace 18.30
    vasárnap:
Arsenal-Watford 14.30
Bournemouth-Tottenham Hotspur 17.00
    hétfő:
Stoke City-Manchester City 21.00

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?