9. DGSprint – hatalmas mezőnnyel

futás
Gúta |

Mind a 600 előregisztációs jegy elkelt a 9. Dögösprintre, ami hatalmas érdeklődést jelez térségünk legnagyobb amatőr terepfutóversenye iránt. Akinek nem sikerült ebbe a kvótába beleférni, jelentkezhet szombaton a versenyközpontban, a gútai vízimalomnál, ahol 8 és 9 óra között még 150 rajtszám találhat gazdára, tájékoztatta lapunkat Kárpáty Ernő, a szervező helloGÚTA PT koordinátora.

Az utóbbi két év sem maradt DGSprint nélkül, de a bezártság időszaka után a felszabadultság érzése lehet úrrá a versenyzőkön, s közben az egészséges életmód, a közösségi élmény és jótékonykodás is ismét szerephez jut. 2014 óta minden évben más beteg gyerek gyógyítására gyűjtünk, eddig összesen 50 ezer eurónyi összeggel segítettük a családokat. Idén az Angelman-szindrómás Martesik Filip támogatására fordítjuk a rajtdíjból és adakozásokból befolyó pénzt” – részletezte a főszervező.

Pontban 10-kor a 14 km, percekkel később a 7 km, majd a 3 km mezőnye indul. Mind a három távon férfi és női kategóriában, egyéniben és csapatban hirdetnek győztest. 12-kor a 250 m-es gyerekfutás várható, 9 éven aluliaknak.

A verseny fővédnöke Ľudovít Klein, az UFC világszervezetbe került első szlovák MMA-harcos. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?