630-an futottak a vágsellyei éjszakában

vagsellye

Kilencedszer zajlott, és egyre népszerűbb a vágsellyei éjszakai futóverseny.

Ezúttal is rekordnagyságú mezőny, összesen 630 versenyző állt rajthoz. „De ennél is többen voltak, akik futottak, mert a rajtszám nélküliek akár százan is lehetettek, s kedvtelésből ők is a többiekhez csatlakoztak – újságolta lapunknak Tomáš Mészáros versenyigazgató. – Kitűnő volt az időjárás, dicsérték az útvonalat, amely városunk utcáin keresztül vezetett, és sokan, köztük fiatalok is, kint szurkoltak nekik. A 7,3 kilométeres távot a pozsonyi ŠKP színeiben versenyző Marek Lenčéš teljesítette a leggyorsabban, a nők közül a helyi atlétikai klub képviseletében Zdenka Hezká volt az első. Öt kilométeren szép számban rajtoltak a botos gyaloglók is, akik közül a lédeci Varga Rudolf érte el a legjobb időt, Csöglei Éva a nők között lett első. Merész álmokat dédelgetünk jubileumi, tizedik versenyünkre, szeretnénk, ha az induló versenyzők száma elérné az ezret. Készülhetünk, s a futók is bejegyezhetik versenynaptárukba 2023. szeptember 2-át.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?