2006 óta III. ligások a nagyölvedi focisták

nagyolvediorom

Aki figyeli a régiófocit, alighanem tudja, hogy a Lévai járásban fekvő Nagyölved csapata nagyon magasan, az ország harmadik vonalában játszik már hosszú évek óta.

A nyáron a szlovák szövetség hatáskörébe került III. liga nyugati csoportjában is megállta ősszel a helyét, hiszen a 11. helyen telel a 16 tagú mezőnyben, igazán kiegyensúlyozott teljesítménnyel, még a gólaránya is döntetlen. Urbán Ferenc klubmenedzserrel a nagyölvedi futball titkát boncolgattam.

Minek tudható be ez a figyelemre méltó helytállás?

Számunkra a piramis csúcsa, hogy a szlovák szövetség hatáskörébe került III. ligában szerepelhetünk. Beérett a harminckét éves munka gyümölcse, azoknak a vezetőknek az igyekezete, akik 1991-ben kezükbe vették a helyi labdarúgás irányítását. Sokat jelent szánunkra, hogy ilyen magas osztályban képviselhetjük kis falunkat.

Nyáron olyan kósza hírek terjedtek, hogy immár huszonöt éve futballoznak a III. vonalban. Ez valóban igaz? Ha nem, akkor mennyi évadot töltöttek ebben a bajnokságban?

1992 nyarán megnyertük a járási pontvadászatot, és immár harminc éve vagyunk a kerületi szintű bajnokságokban. 2006 augusztusában győztünk a Častkovce elleni osztályozón, és azóta megszakítás nélkül a III. ligában tartjuk magunkat. Ez példátlan ebben a mezőnyben, hiszen ellenfeleink rendre lecsúsztak egy szinttel lejjebb egy bizonyos időre, majd később visszakerültek. Számunkra már a 17. bajnoki évad zajlik egyfolytában ebben a vonalban.

Mi tartja egy alig 1500 lakosú faluban ilyen magas szinten a futballt?

Az olyan megszállottjai ennek a játéknak, mint amilyenek mi vagyunk a vezetőségben. Harminc éve beletesszük nemcsak az időnket, a tudásunkat, hanem a pénzt is, és soha nem viszünk ki belőle. Ez a titka annak, hogy a falunk ilyen szinten játszhat. 1991 óta, mikor belevágtunk, a nagyölvedi csapat vagy feljutott, vagy maradt a mezőnyben, de soha nem esett ki. Ez rengeteg napi munkával jár, amit rááldozunk arra, hogy falunk a focinak köszönhetően országosan is ismert legyen.

Milyen az érdeklődés? Mennyire nézőcsalogató a nagyölvedi III. ligás futball?

Ha majd egyszer nem lesz nálunk ilyen szinten ez a labdajáték, talán akkor fogják igazán elismerni és felfogni azt, hogy milyen magaslatokon vagyunk. Megélve például azt, hogy a Szlovák Kupában kivertük az iglói együttest és az I. ligás Senicát, s majd háromezer néző előtt Csavrics góljával csak 1:0-ra kaptunk ki a pozsonyi Slovantól. Talán a falubeli lakos nem is fogja fel, hogy mit is játszunk, de úgy tapasztalom, hogy az utóbbi időben elég sok néző jár a lelátóra a környékbeli falukból, és nagyra értékelik, hogy térségünkben III. liga van.

Hányan szoktak kimenni a bajnokikra?

Két-háromszázan. Ha valamelyik közeli település csapata látogat hozzánk, akkor érthetően többen.

Játszanak nagyölvediek is III. ligás együttesükben?

Hazai futballisták is segítettek abban, hogy feljutottunk a kerületibe, majd a harmadik osztályba. Sajnos, ma nem tudunk ilyen szintű játékosokat kinevelni. Falun ez roppant nehéz feladat. Ezen a szinten már rengeteg ligajátékos futballozik, és többnyire olyanok, akik kiskoruktól az I. osztályban szerepeltek. Ezért nincs helybeli játékosunk.

Van klubfilozófiája is a nagyölvedi futballnak?

A nép szórakoztatása az elsődleges számunkra. Kikapcsolódást kínálni a falu- és környékbelieknek. Ugyanakkor azt is hozzátenném, hogy az utánpótlással is foglalkozunk. A kezdők szintjén rengeteg gyerek jár hozzánk, hét faluból hordjuk a játékosokat. Ha nem is a mi csapatunkba, a III. ligára, de nevelünk futballistákat a környékbeli faluknak.

Nem szerepeltek rosszul ősszel a III. ligában. Milyen terveket szövögetnek a folytatásra? Gondolom, ennek a szintnek a megőrzése sem marad ki belőle…

A mostani évad arról szól, hogy az országos szövetség hatáskörébe került bajnokságot játszhat kis falunk. És azt is kijelenthetem, hogy talán a legjobb csapatunk van a mezőnyben, amit az eredmények ugyan nem tükröznek, mert sok sérültünk volt az őszi idényben. Tavasszal szeretnénk a 16 tagú bajnokság első felében végezni. Biztos vagyok benne, hogy jó téli felkészüléssel és a sérülések elkerülésével összejön minden, amit elképzeltünk, s csapatunk, amelynek fele húszévesekből áll, kiharcolja a kívánt helyezések egyikét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?