1200 kilométert futottak a bősi Amadé parkban

bos
Bős |

Az Amadé parkban, több, a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozás által kiváltott újítással tarkítva rendezték a futók és a kocogók hagyományos bősi randevújának hetedik felvonását. 

A Bősi Futófesztiválra átkeresztelt sportrendezvényen nóvumnak számított, hogy mindenki annyit futhatott, amennyit csak akart. Mi több, az időpontot is hétvégi elfoglaltságához szabhatta, ugyanis a szervezők szombat reggel héttől este hétig várták a résztvevőket. A kánikulai napokra való tekintettel a futás útvonalát is csodálatot környezetben, a fákkal beárnyékolt parkerdei sétányon jelölték ki, a kör hossza 2 kilométer volt. 

„Szakítva a hagyományokkal ezúttal nem klasszikus versenyt szerveztünk, nem az időeredményekre, a vetélkedésre, sokkal inkább a gyermekekre fókuszáltunk. Annak ellenére, hogy a Csallóközben, így városunkban is egyre többen hódolnak a futásnak, szükség van a sportág, a rendszeres testmozgás népszerűsítésére a legapróbbak körében. Délelőtt tíz órakor indítottuk el a gyermekfutamokat. Először az ovisokat futtattuk meg, ők 30-an voltak. Természetesen az alapiskolák alsó- és a felső tagozatosai is szóhoz jutottak. Gyermekekről lévén szó, a legtöbbjüket hatalmába kerítette a versenyláz, mindent beleadtak. A gyerekfutamok mindhárom kategóriájában az első három helyezett fiút és lányt serleggel jutalmaztuk. Egyébként összesen 64 gyerekfutót regisztráltunk” – nyilatkozta lapunknak az utánpótlás részéről megnyilvánult érdeklődésről a főszervező Király Mátyás, a Bősi Futóklub elnöke. 

Tőle megtudtuk, egy esetben kivételt tettek, ugyanis a villámkört a futók igyekeztek a leggyorsabban teljesíteni. A nemenkénti leggyorsabb versenyzőt (Csicsai Klaudia, Horváth Ádám) serleggel díjazták. Délig nagy volt az érdeklődés, ebéd után már kevesebben érkeztek a helyszínre, a sétányon azonban állandóan volt mozgás. A helybeli futóklub tagjai ugyanis tizenkét órán át egymást váltották, hol ketten, hol hárman rótták a köröket. 

„Futófesztiválunkon két fronton küzdöttünk, szerveztünk és futottunk. A kitűzött száz kilométer helyett százhúsz kilométer került a csapat krónikájába. Ha már szóba került a kilométeradagunk, meg kell említenem a spártai hős, Bögi Sándor produkcióját, aki közel hetvenévesen nyolcvanhat kilométert futott. Elsőként nevezett, utolsóként ért célba. Néhány ivószünetet leszámítva közel tizenegy órán át volt mozgásban. A veterán ultrafutó kitartása példaértékű, őt is különdíjjal jutalmaztuk. Ami a felnőtteket illeti, 173-an futottak, kocogtak és gyalogoltak rendezvényünkön, melyen összesítve 1200 kilométert hagytak maguk mögött. A Csiba Roland vezette Active Spirit Karateklubot 25-en képviselték. Mindenkit egyedi éremmel jutalmaztunk. Köszönettel tartozunk támogatóinknak, akik nagyban hozzájárultak a sorrendben hetedik bősi futás sikeréhez” – sorolta a legeket, részletezte a futónap érdekességeit Király Mátyás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?