Sokan elhalasztották az őszi üdülést a szavazás miatt

Választás 2023

Sokkal kevesebb szlovák állampolgár utazott el külföldre a választási héten az ország repülőtereiről és a szomszédos országok közeli repülőtereiről, mint a múlt héten. A parlamenti választás után viszont azonnal 40%-kal megugrik a számuk – közölte a repülőjegyek értékesítésével foglalkozó Pelikan.sk oldal.

„Sokan a választás utánra időzítették az őszi üdülést, már vasárnap (október 1.) 43%-kal megugrik az utasok száma a szombati naphoz képest” – összegezte a honlap. Az előző vasárnapot figyelembe véve pedig 70%-os a növekedés.

Az elutazók 15%-át teszik ki a tartósan külföldön élő szlovák állampolgárok, akik feltehetően összekötötték a mostani hazalátogatást a választással. A legtöbben Londonba repülnek közvetlenül a szavazás után. A legtöbb egyirányú repülőjegyet pedig Malagába adták el, ez a hely ugyanis az úgynevezett digitális nomádok egyik kedvenc célpontja a téli időszakra.

A fennmaradó csoportot azok alkotják, akik a választás utánra halasztották az utónyaralást. Olaszország, Spanyolország, Görögország, Portugália és Málta tartozik a fő úti célok közé, hiszen ezekben az országokban általában még késő októberben is kellemes az idő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?