Sértődős kislánynak nevezték a mentorok Gáspár Lacit

Sértődős kislánynak nevezték a mentorok Gáspár Lacit

Látszólag semmiségből jutottak el oda, hogy Gáspár Lacira jelzőket aggassanak.

Már megint volt egy kisebb nézeteltérés az X-Faktor mentorai között. Történt ez azután, hogy Dallos Bogi lánycsapatából az egyik produkció a mentorok szerint hagyott némi kívánnivalót maga után. Gáspár Laci gyorsan megjegyezte: ő megmondta korábban, hogy a táborból sem engedte volna tovább a versenyzőt.

Ahogy Dallos fogalmazott:

Úgy érzem, hogy én nem hihetek senkiben, és amint beigazolódik, hogy mégsem annyira átütő, akkor már előre örültök ennek.

Gáspár megvédte magát, mert szerinte jogtalan a kritika, hiszen nem a mentorházban alakult ki ilyen véleménye a versenyzőről:

Ez most engem… én nem segítek már neked. Engem hagyjál.

– Laci, nem kell ilyen sértődős kislánynak lenni – mondta Dallos, akihez csatlakozott ByeAlex, mondván Gáspár inkább „sértődős nagylány”, Puskás Peti szerint „sértődős asszony” jelző a legmegfelelőbb.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?