PRAXISLABOR A SOLYDENT KLINIKÁN: csúcstechnológia a magabiztos mosolyért

solydent

A győri Solydent fogászati klinikán egymás mellett, egy épületben dolgoznak a fogtechnikusok és a fogorvosok, a saját praxislabor nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a minőség gyorsasággal is párosuljon a páciensek javára.

A praxislaborban tizenkét szakember szolgálja ki az egyedi igényeket. A legmodernebb CAD/CAM technológia áll a rendelkezésükre. A CAD mozaikszó azt jelenti, hogy a digitalizáció segíti már a fogpótlások tervezését is. A fogtechnikusok 3D-modelleket hoznak létre a páciens szájáról készített, orál szkennerekkel rögzített adatsorok alapján, ami nagymértékű precizitást tesz lehetővé a tervezési fázisban. A CAM mozaikszó pedig olyan, számítógép- alapú gyártási folyamatokra utal, ahol a tervezett virtuális modellből készül a fizikai fogpótlás. A 3D-s tervek alapján a számítógép irányítja a gépeket és eszközöket, például marógépeket vagy 3D nyomtatókat, hogy a fogpótlások, hidak és koronák a lehető legnagyobb pontossággal és kiváló minőségben készüljenek.

A digitalizált lenyomatvétel fogtechnikai feldolgozását, ennek menetét előző cikkünkben már körbejártuk, most nézzük meg, milyen technológiával, milyen alapanyagokból készülnek a hidak és a koronák a Solydent praxislaborjában. A páciens szájáról vett digitális lenyomatból kapott adatokat a modelláló program segítségével dolgozzák
fel. A program kiválasztja a legmegfelelőbb elrendezést és pozíciót a fogpótlások elkészítéséhez, minimalizálva a nyersanyagveszteséget és optimalizálva a gyártási hatékonyságot. Attól függően, hogy milyen az alapanyag, a marógépet más-más módon kell beállítani. Egy műanyag ideiglenes híd vagy egy titántömb esetén például méretarányos képlet készül, ugyanakkor a cirkóniumtömböknél már 20 százalék körüli zsugorodással kell számolni az égetés során, így a szükséges többletet is előre be kell programozni. Mindegyik alapanyagnak megvan a speciális égetési folyamata, és a hozzá való kályha. A művelet itt is nagy pontosságot igényel. „Nagyobb munkák, körhidak, fronthidak készítése előtt ideiglenes hidat készítünk, ugyancsak a CAD/ CAM technológia segítségével. A páciens egy ideig próbálgatja ezt az új hidat, ezután el tudja mondani a tapasztalatait, mennyire passzol a forma, a hossz, és min szeretne változtatni. Ezeknek az ismereteknek a birtokában készítjük el azután a végleges munkát” – részletezi a praxislabor vezetője, Hegedüs Tamás.

Galéria

A hidak alapanyagaival kapcsolatban elmondta, hogy az ideiglenes híd tulajdonképpen műanyag. A végleges hidak közül a króm-kobalt alapanyagra hagyományos kerámia felület készül. A titántömbökből kimart fogpótlásokhoz szintén külön kerámiát fejlesztettek ki. A cirkóniumhíd már fémmentes anyag, esztétikusabb, de keményebb, ridegebb is, ezért itt még inkább fontos a precizitás. „A Pretau Zirkon a legkeményebb anyag, kimondottan anatómikus hidakra, koronákra fejlesztették ki. Ennek is többféle változata van, amilyen például a frontrégiókhoz fejlesztett tömb. Nagyon szépet lehet alkotni belőle, ennél élethűbb nem létezik” – emeli ki a laborvezető. Talán ebből is látszik, hogy már a fogpótlás anyagának kiválasztása sem egyszerű, ugyanígy az a döntés sem, hogy kivehető vagy fix, ragasztott vagy csavaros megoldás szülessen-e, hiszen mind a páciens egyedi igényeit, mind az anyagi lehetőségeit figyelembe kell venni. Ugyanakkor a Solydentnél az egyéni elbeszélgetés, tervezés során
megadják a segítséget ahhoz, hogy a legideálisabb megoldás szülessen. Mindeddig a minőségről beszéltünk, térjünk rá kicsit a gyorsaságra is. „Induljunk ki abból, hogy bejön a páciens, az orvos lecsiszol egy szóló koronát, ami 5-10 perc, utána befonalazza és beszkenneli a fogcsonkot. Vagyis fél órán belül feljön hozzánk a digitalizált adatsor egy szóló korona esetén. Mi kijelöljük a széleket, megtervezzük a koronát, legfeljebb fél órán belül, egy szűk negyedóra alatt pedig kimarja a faragógép a tömbből a koronát. A cirkon esetében lemártjuk, még kell fél óra az infralámpa alatt, majd betesszük a kályhába. Vagyis összességében alig telik el pár óra, és már mehet is vissza a korona vázpróbára” – részletezi a folyamatot Hegedüs Tamás. Ha pedig komolyabb beavatkozásról, implantálásról van szó, másnap reggelre,délelőttre már el is készül az ideiglenes híd. Vagyis foggal jött, és foggal távozik a páciens. Ez a kiindulási alap, és ehhez képest tudják majd később a középvonalat, tengelyállást, hosszakat beállítani a végleges hidakon. Kell másfél-két hónap, hogy a beültetett implantátumok becsontosodjanak, fixek, stabilak legyenek. Utána leveszik a végleges lenyomatot. 3-4 nap alatt elkészül a váz, újabb 2-3 nap alatt pedig a végleges kerámiabevonat, és elégedett, boldog mosollyal távozhat a páciens” – hangsúlyozza a praxislabor vezetője. A Solydent klinikán ráadásul arcíves regisztrálás és egyéni értékű artikulátor is segíti a még nagyobb precizitást, de erről már az Egészség Extra márciusi számában olvashatnak bővebben.

A magyar fogászatok zászlóshajója


A győri Solydent fogászati klinika immáron 30 éve folyamatosan a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának akkreditált rendelője. A kezdetektől a legmodernebb eljárásokkal és fogászati berendezésekkel, kiváló szakorvosgárdával várják a kezelésekre jelentkezőket. A klinikán tíz fogorvos, 16 asszisztens, hat hostess és tízfős saját fogtechnikai labor szolgálja a pácienseket. Tizenkét rendelő és egy steril műtő biztosítja a modern, minden igényt kielégítő épületben a szakszerű ellátást.

Elérhetőségek:


Cím: H-9024 Győr, Kálvária u. 37.
Weboldal: www.solydent.hu
Email: info@solydent.hu
Telefon: +36 96/416-440


Ajánlatkérés és bejelentkezés a honlapon is!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?