Légy boldog és lubickold végig velünk az életet!

rq

A világ első hét tengeri csillagos vízi élményparkja és gyógyfürdője nyílik júniusban Győrben. Az Új Szó hasábjain hónapról hónapra megismerkedünk egy újabb tengeri csillaggal, megnézzük, mitől lesz különleges a nagy odafigyeléssel épülő élménypark. Az első részben bemutattuk a csúszdapark méreteit tekintve rekord várományos központi elemét, a 32 méter magas szódásszifont, most a 21(!), egyedi kialakítású medencét és az uszodát vesszük górcső alá.

Egy úszómedence üzemeltetése önmagában általában veszteséges, hiszen jóval több vizet kell megmozgatni, mint egy gyógy- vagy élménymedencében, drágább a vegyszerezése, nagyobb teljesítményű vízforgató szivattyúk szükségesek hozzá, ráadásul nagyságrendileg kevesebb a befogadóképessége, csak néhány tucatnyi úszó tartózkodhat benne egyszerre. „Nem is beszélve arról, hogy az élményekért általában többet hajlandóak fizetni az emberek, mint az egészségükért, és ilyenkor azt mondják, hát én csak úszni akartam egy órácskát… Az iskoláknak egyébként is kevés a pénzük az úszásoktatásra, az úszóegyesületek is inkább támogatásért kilincselnek, vagyis végső soron totálisan ráfizetéses lehet egy uszoda működtetése” – osztja meg tapasztalatait a Spa Hungary Holding Zrt. tulajdonosa, és egyben a RQ ügyvezetője, Kovacsics Imre.

Generációk tanultak úszni a júniusban nyíló új győri élményfürdőben mégis lesz uszoda, különálló, de az élményfürdőjével összekötött, impozáns épületben. „Azt mondják, a nosztalgia nagyon szép dolog, de abból nem lehet megélni, nem gazdaságos üzleti szempontból. Az új vízi élménypark tervezése közben mégsem tudtuk figyelmen kívül hagyni a gazdag múltunkat. Nagyon jó visszaemlékezni arra, hány generáció, milyen sok ezer gyermek tanult meg úszni a korábbi, sátoros uszodánk tanmedencéjében, hányan gyógyulhattak ki a gerincferdülésből” – mondja az igazgató.

A múlt század elején, a győri versenyuszoda alapítása előtt, még a nyílt vízen, a Mosoni-Dunán kezdődött meg a tömeges úszásoktatás Győrben, és 1920-ban jelentek meg az első nyilatkozatok arról, hogy uszodára lenne szükség a városban. A Győri Hírlap 1925 szeptemberében tudósított a város törvényhatóságának döntéséről, mi szerint 51 millió koronát különítettek el a költségvetésben uszoda létesítésére. Majd jött a gazdasági világválság, a terv lekerült a napirendről, viszont a város 1929-ben már fürdőügyi bizottságot hozott létre. A Dunántúli Hírlap 1930 tavaszán állandó uszodát sürgetett Győrnek, és nem sokkal ezután el is kezdődött a kivitelezés. Az akkori fürdőbizottság Hajós Alfrédet, az első magyar olimpiai bajnok gyorsúszót, építészmérnököt, a „Magyar delfint” kérte fel a tervezésre, így épült meg a nagy, 50 méteres Cziráky-medence a Rába és a Mosoni-Duna összefolyásánál, méghozzá a hírlap főcíme szerint „amerikai tempóban”. Ott, ahol ma a győri vízi élménypark épül a Modern Városok Program keretében.

A barátságért, az életörömért „A kordokumentumok szerint már akkor is bonyolult eljárással gondoskodtak a medence fertőtlenítéséről, melegítéséről, vízcseréjéről. A hajdani vízforgató rendszer egy részét megőriztük történelmi örökségként, megnézhetik majd az élményparkba látogatók, hogyan is működött Magyarország első, vízforgatós medencéje a harmincas években” – ígéri az élménypark vezetője.

„Valóban generációk tanultak meg úszni nálunk, barátságokat kötöttek, élményekkel gyarapodtak itt a gyerekek. Ezt nem hagyhattuk figyelmen kívül. Amikor bementem az épülő uszodaépületünkbe, magam elé képzeltem az úszó embereket abban a medencében, amit most kezdenek kicsempézni, ránéztem a szemben lévő falra, és felötlött bennem, hogy úr isten, onnan valami hiányzik. Elhatároztuk, hogy egy óriásposztert fogunk készíttetni a falra. Mintha a medence képzeletbeli folytatása lenne, ahol az egyik sávban egy csecsemőt tanít úszni az anyukája, a következőben a korábbi baba már tinédzserként úszik, aztán felnőttként a harmadikban, az utolsó sávban pedig egy idős embert látunk távolodni. Pierre de Coubertin báró híres jelmondatát idézzük majd a poszteren: Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos! Úszni egy életen át az egészségért, a barátságokért, az életörömért” – vetíti előre Kovacsics Imre.

Az óriásposzterrel egy korábbi vendégüknek is szeretnének emléket állítani a győri vízi élményparkban. „Amióta üzemeltetjük a Rába Quelle fürdőt, az elmúlt húsz évben egyetlen halálesetünk volt. A sportmedencénkben, kint a strandon. Egy nagyon idős bácsi halt meg. A felesége sírva kért elnézést tőlem, amiért a férje idejött hozzánk meghalni. Elmondta, hogy előtte szívműtétje volt a papának. Ő kérte ugyan, hogy ne kezdje újra az úszást, túl korai még, de a párja annyira imádta a vizet, hogy nem bírt tovább várni. Végül megállt a szíve úszás közben. Ezzel az óriásplakáttal rá is emlékezünk, az idős bácsira, aki végigúszta az életét a győri fürdőben, és szebb búcsúzást a földi léttől nem is kívánhatott volna magának” – idézi fel az élménypark vezetője.

A 25x21 méteres úszómedencével és a 13,5x8 méteres tanmedencével ellátott uszodaépület (ahol szakképzett gyógy-, baba- és gyermekúszás oktatók várják a vendégeket) üveg oldalfala elhúzható lesz, így az uszodát nyaranta integrálhatják a strand területébe, hogy mindazok, akik nemcsak az élménymedencékben szeretnének relaxálni, úszni is tudjanak.

Huszonegy medence A győri Rába Quellének a kiúszós részeket is számítva eddig 11 medencéje volt, ez a szám most csaknem megduplázódik, azaz nem kevesebb, mint huszonegy medencével várják júniustól a vendégeket. Ez is egyféle visszaigazolás a hét tengeri csillagos minősítésre.

„Nemcsak újak épülnek, a régi medencéink is megújulnak egytől-egyig. Teljesen új burkolatot és külsőt kapnak, miközben a klasszikus gyógy- és élménymedencei kínálat sem csorbul. Amikor megálmodtuk az új medencéket, fontos volt, hogy mindegyiknek legyen egyedi, tematikus funkciója. A fürdő területén végighúzódó árvízvédelmi töltést sokan hátránynak tekintenék például, mi viszont a lehetőséget láttuk meg benne, és hozzáépítettünk egy 250 fős befogadó képességű lépcsőzetes, teraszos, panoráma medence együttest. Ahol a fölső medence a töltés tetejével egy magasságban fekszik, lefelé haladva újabbak követik és az egyikből át lehet menni a másikba. Ez lesz a fiatalos panoráma medence zónánk koktélbárral, ahol ibizai beach hangulatban trendi DJ-k szolgáltatnak élő zenét. Itt, a panoráma medencetérnél a szórakozáson lesz a hangsúly. Lesznek ugyanakkor csendes zónáink is, ahol a relaxálni lehet, és lesznek olyan medencerészeink is, ahol az anyukák a gyerekmedence mellett nyugodtan megihatnak egy kávét, ehetnek egy finom süteményt, beszélgethetnek, miközben végig szemmel tarthatják, biztonságban tudhatják a csöppségeket. Milyen sok fürdőben láthatjuk, hogy a gyerekmedencék mellett az anyukák még le se nagyon tudnak ülni, nem tudnak semmit sem csinálni. Mi ki fogjuk szolgálni őket az új győri vízi élményparkban” – ad ízelítőt a szabadtéri medencetérből Kovacsics Imre.

360 fokban a csúszdán A Rába Quelle olyan tematikus tervezési programot állított össze a medencék köré, ami egymásra épülő, összetett igények kiszolgálására képes. Ebbe nem csak a medencék élményelemei tartoznak bele, hanem a hozzájuk kapcsolódó környezet, a hangulat, a gasztronómiai kínálat is egyben. „A különféle tematikájú medencékhez csoportosítjuk a legkülönfélébb kiszolgáló funkciókat és tereket, harmonikus egységben kezeljük azokat, hogy komplex élményt tudjunk adni a vendégeinknek, akik az egyéniségüknek megfelelően tudják kiválasztani számukra a legideálisabb teret” – mutat rá az ügyvezető arra, milyen alapossággal és vendégközpontúan tervezték meg a strandot is a győri élményparkban.

Ahogy a csúszdapark központi elemét adó 32 méter magas óriás szódásszifon is egyedülálló a maga nemében az egész világon. A kétszemélyes csúszda például 18 méteres szintkülönbségű lesz, hat emeletnyi magasságból csúszhatnak le a vendégek. „A másik csúszdánkban olyan nagy sebességet tudsz elérni, hogy a centrifugális erő fenntart a 360 fokos fordulat közben, de lesz olyan csúszdánk is, ami nem kevesebb, mint 195 méter hosszú. A dupla pályás versenycsúszdánkon pedig nem csak az időt lehet mérni, hogy gyorsabban leérsz-e a társadnál. Különféle érintőelemek, fényjelek villannak fel a csúszdatesten belül, és pontokat is tudsz gyűjteni, vagyis nemcsak a sebesség, hanem a reagálókészség is fontos lesz a végeredményben. Ráadásul ma már csúszdaépítésben is használják az űrtechnológiát. A sugárvágásnak köszönhetően tökéletes az elemek illesztése, nem fogod érzékelni” – ígéri Kovacsics Imre.

A júniusban nyíló új győri Hét Tengeri csillagos Vízi Élményparkban és Gyógyfürdőben nap mint nap megközelítőleg 130 hozzáértő munkatárs fog dolgozni azért, hogy teljeskörű kiszolgálást kapjanak a vendégek. A különleges szaunapark, a gyerekbirodalom, a gyógyászat és a gasztronómia világa ugyanakkor még szóba sem került, de ezekről majd legközelebb.

Tengeri csillagok, keresztszülőkkel

A Rába Quelle közösségi oldalain a vízi élménypark nyitásáig minden hónapban egy-egy népszerű, ismert ember személyesít meg egy-egy tengeri csillagot. Decemberben Dobrády Ákos zenész volt az első csillag keresztszülője, a második csillagé pedig januárban Jakabos Zsuzsa Európa-bajnok úszó. Akik az élménypark közösségi oldalaira látogatnak, nyereményjátékban is részt vehetnek, és a fürdő első VIP vendégei lehetnek.

ELÉRHETŐSÉGEK:

www.rqvizielmenypark.hu

Facebook: facebook.com/rqvizielmenypark

Instagram: @rqvizielmenypark

Tiktok: tiktok.com/@rqvizielmenypark

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!