Zúzódásokkal került ki egy kislány a nagyszombati kórházból

zúzódás
Nagyszombat |

Az egyéves kislányt gégegyulladás miatt vitték kórházba, ám az anya zúzódásokat talált a gyermeke testén a kezelés után - tudatta a TV Markíza.

Az egyéves Rebeca gégegyulladással került kóházba, az orvosok egy injekció beadását javasolták, hogy a kislány jobban tudjon lélegezni. Az anya (Zuzana) jelen akart lenni az injekció beadásánál, mivel úgy gondolta, hogy a jelenléte megnyugtatja a gyermeket. Az orvosnő azonban elutasította a javaslatot, mondván, hogy a szülő jelenlétében csak mozgékonyabb lesz a gyerek.

A kislányt elvitték, egy fél óra múlva azonban az anya Rebeca sírását és kiáltozását hallotta. Mikor belépett a terembe, azt látta, hogy a nővérek lekötözték a kislányt, mivel

állítólag annyira rázta magát, hogy négy nővér és egy orvos nem tudta lefogni.

Másnap reggel Rebeca testén zúzódásnyomok jelentek meg. Az anya panaszt tett a főorvosnál, de ő azzal hárított, hogy a kislány az asztalnak nyomta a lábát.

A nagyszombati kórház bizottságot hozott létre a panasz kivizsgálására, ha a vizsgálat véget ért, akkor nyilatkoznak az ügyben – tudatta Katarína Tittelová, a kórház szóvivője.

(topky.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?