Zachariaš nem akar fesztivált a szepsi roma telepen

Szepsi (Moldava nad Bodvou) |

<p>Betiltotta a szepsi roma telepre szervezett romafesztivált a város polgármestere, Zachariaš István (MKP). A döntést egy héttel a fesztivál tervezett kezdete előtt hozta meg, holott a rendezvény engedélyezését még májusban kérték a szervezők.</p>

Zachariaš a Sme napilapnak elmondta, a rendőrség ajánlására tiltotta be a fesztivált, a hatóságok szerint a rendezvény helyszíne nehezen megközelíthető. „Vészhelyzetben nem tudnának odajutni a mentők és a tűzoltók sem” – mondta Zachariáš.

Matúš Vallo zenész, a fesztivál egyik szervezője szerint először egy júniusi időpontot kértek a polgármestertől a fesztivál megszervezésére. „Megkért minket, hogy tegyük át más dátumra” – mondta Vallo. Júniusban volt a szepsi roma telepen végrehajtott rendőrségi razzia egyéves évfordulója, Zachariaš pedig nem akarta, hogy a rendőrségi akció egyéves évfordulóján koncertekkel emlékezzenek. Később viszont az új dátum sem győzte meg a polgármestert. „Még nem éltem meg, hogy a rendőrség, amely az adófizetők pénzéből szokott neonácik felvonulásaira ügyelni, betiltson egy kulturális rendezvényt” – mondta Vallo.

A fesztivállal nem a razziára akartak emlékezni, állítja Michal Kaščák, aki a trencséni Pohoda fesztivált is szervezi. „Meg akartuk mutatni, hogy egy ilyen negatív kontextusban emlegetett helyen is lehet toleráns rendezvényt szervezni” – magyarázta a szervezők szándékát Kaščák.

Kiska lett volna a fővédnök

A fesztivált az USA pozsonyi nagykövetsége is támogatta, s Andrej Kiska államfő védnöksége alatt szervezték volna meg. „Az államfő irodáját a szervezők figyelmeztették, hogy a rendezvény szervezésével gondok vannak, alternatív megoldásokat keresünk” – mondta Peter Petrus, Kiska szóvivője.

Szepsi nem ajánl fel a szervezőknek alternatív helyszínt, Zachariaš szerint ugyanis kizárólag roma telepen akarták megszervezni a fesztivált, így nincs értelme másról tárgyalni. Nem ez az első akció, amit a roma telepen betiltott. Nyáron a Cseh Filharmónia akart koncertezni a telepen, Ida Kelarová énekesnővel és roma gyermekénekkarral, Zachariaš azonban ezt a koncertet sem engedélyezte.

A razziát még vizsgálják

Tavaly június19-én rendőrségi razzia volt a helyi roma telepen, több tucat rendőr állítólag megelőző akciót hajtott végre. Összesen 15 személyt állítottak elő, de az akció utána többségüket elengedték. A telep lakói a rendőrség brutalitása ellen tiltakoztak, többüket megverték, egyes otthonokba pedig engedély nélkül törtek be. Körözött személyt nem sikerült letartóztatni, az akció után több tucat sérült maradt, a helybéliek szerint az egyenruhások így akartak megbosszulni egy két nappal korábbi konfliktust. A belügyminisztérium ellenőrzési osztálya kivetnivalót nem talált a bevetésen, Jana Dubovcová ombudsman viszont igen. A bevetést jelenleg a főügyészség vizsgálja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?