Wembleyből Wimbledon

Ma este több környékbeli csapat részvételével műveltségi vetélkedőt rendez a zsigárdi Wimbledon Ifjúsági Klub. A vetélkedőben sport, földrajz és történelem lesznek a témakörök.

Ma este több környékbeli csapat részvételével műveltségi vetélkedőt rendez a zsigárdi Wimbledon Ifjúsági Klub. A vetélkedőben sport, földrajz és történelem lesznek a témakörök. A vetélkedő főszervezője a WIK elnöke, Baranyai Zsolt a Wimbledon Ifjúsági Klub különös nevének eredetét is elárulta: „Még gyerekkorunkban a szülők felállítottak egy futballkaput, és attól fogva szinte minden szabadidőnket ott töltöttük. El is akartuk nevezni azt a helyet a leghíresebb stadionról, a Wembleyről, de az egyik gyerek a Wembley helyett tévedésből a Wimbledont írta fel kapufára, és azóta rajta is maradt ez a név. Közben felnőttünk, de az akkori gyerekcsapat tagjai azóta is összetartanak. Három évvel ezelőtt elhatároztuk, klubot alapítunk, és annak a Wimbledon Ifjúsági Klub nevet adtuk. A belügyminisztériumban jogi személyként is így van bejegyezve, magyar és szlovák nyelven” – mondja a ma már negyedikes jogászhallgató klubelnök. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?