Vízgazdálkodási vállalat: Komárom környékén a gátak stabilak

A folyó vízszintje fokozatosan növekszik
Komárom |

Komáromban, a Duna és a Vág találkozásánál folyamatosan emelkedik a vízszint. A Vág mellett húzódó rakpartot lezárták és a túloldalon lévő parkolót, beton felületet is elöntötte a víz. Marián Bocák, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) szóvivője szerint nincs ok az aggodalomra, a gátak stabilak, jó állapotban vannak. 

Ahogy azt az SVP szóvivője a szerkesztőségünk által feltett kérdésekre ma délelőtt elmondta, szeptember 18-tól Komárom környékén harmadfokú árvízvédelmi szintet rendeltek el.

„A Duna fő ágánál lévő medencénél a gátat lezártuk és a szivárgó vizet a benei szivattyúállomás felé a Dunába szivattyúzzuk. A város védelmi vonalán lévő nyílásokat mobilkapukkal zárjuk le. A Komáromi járás védműveit fokozatosan túlterheli az árhullám a Dunán és a Vágon is, de szivárgások ettől függetlenül csak kis mértékben fordultak elő, a gátak stabilak. A gátak jó állapotban vannak, a belső vizeket pedig a kabátújfalui, a lándori, a csergői és és a nagykeszi állomásokra szivattyúzzuk át. Az utóbbinál a szakemberek jelenleg a szivattyútelep elektromos vezetékének hibáját javítják” – közölte lapunkkal Marián Bocák.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?