<p>Nyolcmillió koronával (265 ezer €) tartozik a Keletszlovákiai Vízműveknek a kassai Luník IX városrész. Kassa mint a vízművek egyik kisebbségi részvényese igyekszik megfelelő fizetési körülményeket kiharcolni a luníki romáknak, ám adósságukat nem vállalja át.</p>
Víz nélkül maradnak a romák?
Bár volt már arra példa, hogy a város végül kihúzta a szorult helyzetből a nem fizetőket, most azonban nem terveznek semmilyen költségvetés-módosítást. A Luník IX-nek egyedül kell kilábalnia a bajból. Az eredeti 2,5 millió koronás (83 ezer €) adósság még valamikor 1995-ben keletkezett, ám azóta a sok bírsággal, kamattal együtt az összeg a többszörösére nőtt. A bíróság szerint az adósságot az adott városrésznek kell kiegyenlítenie, mivel felelős saját gazdálkodásáért. Havonta legalább 50 ezer koronás (1660 €) részletekben kellene törleszteni a tartozást a vízművek követelése szerint, ám ez a feltétel valószínűleg teljesíthetetlen. A tartozás meg nem fizetése esetében azonban a számlák befagyasztása és végrehajtás fenyegeti a városrész lakóit. A Luník IX éves költségvetése mintegy 8 millió korona (265 ezer €), ebből kell a közvilágítást, útkarbantartást és más tételeket kigazdálkodni. (kozs)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.