Víz árasztotta el a történelmi borospincéket

Az ügy részleteinek a kiderítése végett a napokban a szlovák–magyar határtól alig néhány kilométerre fekvő községbe látogattam. Akárhányszor erre járok, mindig megragad a táj szépsége. A domboldalban megbúvó falu, a környező szőlőskertek, a szemközt magasodó Sátor-hegy látványa valóban festő. Ha a község valahol Nyugat-Európában lenne, a turisták ezrei látogatnák, akik nemcsak a természet szépségeiben gyönyörködhetnének, hanem kiváló minőségű borokat is ihatnának valamelyik vendégszerető gazdánál. A község épülne, szépülne, a lakosok pedig anyagi jólétben élhetnének. Ám a valóság más. Kistoronya ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint a régió többi települése: általános pénztelenség, rossz minőségű utak, elszigeteltség stb. Ám itt-ott már bíztató jelek is vannak. A domboldalakon nemcsak elöregedett, elhanyagolt szőlőskerteket látni, hanem új telepítéseket is. Két-három nagyobb pincészet működik a községben, melyek termékei lassan országszerte ismertté válnak. Odaérkezésemkor a faluban épp Nyitott Pince Napokat tartottak. Az egyik pince előtt kisebb csoport álldogált. Amikor arról érdeklődtem, hogy ismernek-e valakit, aki tájékoztatni tudna a tavasszal történtekről, elmondták, hogy a rendezvény főszervezője, Vareha Miklós épp annak a pincének a tulajdonosa, amelyet márciusban elöntött a víz. A vállalkozó a vendégeivel foglalkozik, mondták, menjek csak le nyugodtan a pincében, ott biztosan megtalálom. A mélybe negyven-ötven méteres lépcsősor vezetett, ahonnan jobbra és balra is újabb és újabb folyosók nyíltak. Valóságos középkori kazamata. A végén a járat elágazott, az egyik oldalon klaszszikus borospince volt, a másikon pedig – mélyen a föld gyomrában – egy étterem! Vareha Miklós elmondta, hogy a cégének több pincéje is van, és a Tokaj-hegyaljai borvidék szlovákiai részén található mintegy 560 hektárnyi szőlőterületből 140 hektár az övé. Ezenkívül további 150-200 hektárnyi területről vásárolnak még fel szőlőt. A pincékben a már kiforrott bort tárolják. A vállalkozó azt állította, jelenleg mintegy 1 millió liter(!) tokaji bor van itt raktáron. Ezután megnéztük a márciusi baleset színhelyét. Vareha Miklóstól megtudtam, hogy a szemközti hegyről leömlő vizet évszázadok óta az utcák két oldalán húzódó árkok vezették el. A múlt évben ezeket a csatornázási munkálatok során betemették. Az idei olvadás és a kiadós esőzések után a hegyről lezúduló folyam az utakon folyt végig. Egy része három napon keresztül szivárgott a föld alá, el sem tudták képzelni, hogy hová tűnhetett el annyi víz. Aztán néhány nap múlva az út egyszer csak beszakadt, a vízvezeték- és a csatornahálózat csövei elpattantak, és a víz elárasztotta a pincéket. A falu alatti történelmi pincerendszer nincs pontosan feltérképezve, így senki sem tudja megmondani, hány pince van ott, és azok hogyan helyezkednek el. Az építkezéskor a csöveket 2,20 méter mélyen fektették le, van olyan hely, ahol a pince fölött mindössze 1,8 méterrel húzódnak. Vareha Miklós pincéi vannak a legközelebb ahhoz a helyhez, ahol az út beszakadt. Mivel a többitől még valamivel mélyebben is fekszenek, így azok teltek meg leghamarabb vízzel. Az egyiknek a mennyezete beszakadt, és az innen átömlő víz elöntött egy nyolcvan méter hosszú folyosót. „Szerencsére nem volt benne bor. Az eset előtt két héttel kellett volna levinnünk oda, de annyi dolgunk volt, hogy nem érkeztünk. Most hálát adok ezért az Istennek.” A tulajdonos érthető módon elég indulatosan beszélt a balesetről. Elmondta, hogy a víz által kimosott krátert a saját költségén tölttette fel. „Belehordtunk vagy 150 teherautónyi földet. A csővezeték szerintem azért sérült meg, mert az alatta lévő földet kimosta az esővíz. A kettétört csövekben lévő víz is a pincékbe ömlött. Az egyik elárasztott folyosót most próbáljuk rendbe hozni. Miután teljesen kiszárad, és megerősítjük a falakat, valószínűleg újra használható lesz. Ha azonban újra esik majd az eső, megint csak ugyanaz lesz a gond, mint tavasszal volt. Hatvan hektárnyi területről folyik ide össze a víz. A megoldás az lenne, ha a csöveket úgy fektetnék le, hogy elkerüljék a történelmi pincéket. Nekem a mostani balesetkor milliós károm keletkezett. Ha tisztázódik a helyzet, valószínűleg pereskedni fogok, hogy a pénzemnek legalább egy részét vissza tudjam szerezni.” Felajánlotta, hogy megmutatja azt a pincét is, amelyben még most, hetekkel az eset után is mennyezetig áll a víz. A föld alatti folyosó egy része valóban elég rossz állapotban van. A megroggyant mennyezetet kénytelenek voltak aládúcolni. Néhány méterrel arrébb pedig egy lefelé vezető lépcsősor áll vízben, a végén a 80 méter hosszú folyosóban pedig valóban a mennyezetig ér a víz. Oda még most sem lehet lemenni. A tulajdonos szeretné rendbe hozni a sérült pincéket, és újabb járatokat is ásatna. Mint mondja, szüksége van minden olyan helyiségre, ahol tárolni tudja a bort. Amikor az iránt érdeklődtem, hogy mekkora költséggel lehet mindezt elvégezni, csak annyi mondott: „Hét vagy nyolc számjegyű öszszegre lesz szükség.”

A kistoronyai látogatás után eltűnődtem, milyen kevés hiányzik néha ahhoz, hogy végérvényesen elpusztítsuk azokat az értékeket, amelyeket őseink hagytak ránk. Elég egy kis könnyelműség, szakszerűtlen hozzáállás, emberi figyelmetlenség vagy lustaság, és egyik napról a másikra semmivé válhatnak felbecsülhetetlen értékek. Nem szeretnék állást foglalni abban a kérdésben, hogy hibázott-e valaki a kistoronyai csővezetékek-hálózat építésénél. Nem tudom, jó helyen és megfelelő módszerrel rakták-e le a csöveket, és szükséges volt-e feltölteni azokat az árkokat, amelyeket eleink valószínűleg nem véletlenül ástak. Azt azonban biztosan tudom, hogy ennek a községnek a jövőben csupán egyetlen reménye a felemelkedésre, és arra, hogy az itt élők boldogulhassanak – a kiváló minőségű tokaji bor. Ehhez pedig az egyedi klímán, a technológián és a borászok szakértelmén kívül szükség van még valamire: a kiváló, sehol másutt a világon meg nem található tokaji pincékre. Ezért kellene ezekre nagyon vigyázni.

A márciusi kistoronyai balesettel kapcsolatban megkérdeztük Köteles László parlamenti képviselőt, aki nemrégiben többször a helyszínen járt. Köteles László elmondta, hogy a pince beomlásakor a kistoronyaiaiknak hatalmas szerencséjük is volt. A megsérült csatornacső-hálózatot ugyanis még nem kollaudálták, így abban nem volt szennyvíz, csak tiszta ivóvíz. Ha a tufapincékbe akkor szennyvíz ömlik, azok évezredekre használhatatlanná váltak volna. A képviselő egyetértett a falubéliekkel abban, hogy a megoldás az lehetne, ha a vízvezeték csöveit úgy fektetnék le, hogy azok elkerüljék a történelmi pincerendszer környéket. Köteles László elárulta, valószínűleg ez a beruházás állami segítséggel valósul majd meg. A gazdasági vagy a környezetvédelmi minisztériumtól próbálnak meg pénzt szerezni, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő.