Vitatják a térrendezés ésszerűségét a rozsnyóiak

Rozsnyó |

<p>Nyilvános vita tárgya lett a Bányászok terének felújítása, pontosabban az annak északkeleti részében megépítendő kisszínpad és tribün.</p>

 

A létesítmény kamarakoncertek és előadások lebonyolítására lenne alkalmas, ám elhelyezésének ésszerűségét többen vitatják. Az egykori bányavárosban petíciót indítottak az építkezés ellen. Rozsnyó vezetése 2010 júniusában írta alá azt a szerződést, amelynek értelmében mintegy 1,7 millió eurós vissza nem térítendő támogatást meríthet a Bányászok tere, valamint a Šafárik utca felújítására ötszázalékos önrész vállalása mellett. A munkálatok 2012-ben kezdődtek meg a Bányászok tere nyugati részében, majd a Csucsomi út felé eső rész következett. A projekt a vitatott pódium és tribün megépítését is magában foglalja. A püspöki palota szomszédságában a kivitelezés már megkezdődött – a püspöki hivatal jóváhagyása nélkül. „Nincs tudomásom arról, hogy ez ügyben bárki is kikérte volna a véleményünket – közölte a Korzár című regionális napilappal Rastislav Suchý vikárius. – Nem tartom szerencsés megoldásnak, elhelyezhették volna a térnek abban a részében is, ahol korábban ideiglenes tribünök álltak.” Az építmény létrehozása ellen gyűjt aláírásokat a Bányászok terén kioszkot üzemeltető E. Ščipáková; a petíciós íveket öt nap alatt 230 helyi és környékbeli lakos írta alá. Ščipáková elmondta, a városi hivatal kitart azon álláspontja mellett, hogy az újságosstand nem része a térfelújítási projektnek, ezért elköltöztetése elkerülhetetlen. Ondrej Bolaček alpolgármester közlése szerint a kioszk tulajdonosának a város egy „hasonlóan forgalmas pontján” kínáltak fel helyet. Az alternatív megoldás keresését az is nehezítette, hogy a főtér más részének megbolygatása régészeti feltárást igényelt volna, ez pedig hátráltathatta volna a kivitelezést. (kor, la) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?