Vita a kisbusz körül

Vajka/Doborgaz |

<p>Közös testületi ülést tartottak a vajkai és a doborgazi képviselők, hogy megegyezzenek a két falu lakosainak közlekedését biztosító kisbusz sorsáról.</p>

A doborgaziak sokallják a busz üzemeltetési díját, ezért azt fontolgatják, a továbbiakban nem tartanak igényt a járatra.

A Duna felvízcsatornája által elvágott Kis-Csallóköz falvaiban gyér a tömegközlekedés, ezért a doborgazi és a vajkai önkormányzat évek óta közösen üzemeltet buszt, amely naponta ötször közlekedik a túlpartra, Bacsfára és Somorjára. Mivel a korábban forgalomban lévő kisbusz elromlott, és javítatási költségei igencsak magasak voltak, három évvel ezelőtt Nagyszombat megye anyagi támogatásával egy tizenkilenc személyes Ford Transitot vásároltak. A kisbusz hivatalosan a vajkai önkormányzat tulajdonába került, az üzemeltetési költségeket azonban fele-fele arányban megosztotta egymást közt a két falu. A jármű üzemben tartása évről évre nagyobb terhet ró az önkormányzatokra, s az állandóan emelkedő üzemanyagárak és magas karbantartási díj miatt idén várhatóan 10 ezer eurót vonna el mindkét falu költségvetéséből. Boráros József doborgazi polgármester állítja, ennyi pénzt nem tudnak elkülöníteni a járat fenntartására, ezért azt fontolgatja, a továbbiakban nem tartanak igényt a kisbuszra.

„Kis falu vagyunk, szűkös költségvetéssel. Nekünk, doborgaziaknak nincs tulajdonrészünk a buszban, de a költségek felét így is mi álljuk. Ha valamilyen oknál fogva szünetel a kompközlekedés, kerülni kell a bősi vízművön keresztül, és ez ötszörösére növeli a költségeinket. A falu lakosságának csupán öt százaléka használja ki a járatot, ezért részünkről ráfizetéses a fenntartása” – érvelt a járat megszüntetése mellett a doborgazi polgármester. Vajkai kollégája ellenkező álláspontot képvisel.

„Mi sem vagyunk jobb anyagi helyzetben a doborgaziaknál. Mégis azt mondjuk, hogy szükség van a járatra. Ha megszűnne, több lakosunknak is problémát jelentene a munkahelyre, iskolába való eljutás. Akinek nincs autója, annak szinte ez az egyetlen lehetősége, hogy átjusson a Duna túlpartjára. Bármelyikünk kerülhet egyszer ilyen helyzetbe. Sok orvoshoz járó nyugdíjas veszi igénybe a járatot, velük mi lesz, ha megszüntetjük?” – tette fel a kérdést Álló Donát. A közös gyűlésen az egyik doborgazi képviselő felvetette, folyamodjanak a megyéhez támogatásért, egyébként nem tudják állni a költségeket. Mivel a vita során nem született döntés arról, a doborgaziak továbbra is hozzájárulnak-e az üzemeltetéshez, ezért Boráros József polgármester úgy határozott, falugyűlést hív össze az üggyel kapcsolatban, csak ezután döntik el, igényt tartanak-e Doborgazon erre a szolgáltatásra.
Kiss Balázs

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?