Visszalépett a magyarországi partner

Ha most nem lesz megálla- podás, jövő márciusban, a második körben pályáz a város.KirályhelmecNéhány héttel a közös pályázat beadási határidejének lejárta előtt visszalépett annak a projektnek a magyarországi partnere, melynek keretében egyebek mellett a bodrogközi településen a Hősök terét, a körny

Ha most nem lesz megálla- podás, jövő márciusban, a második körben pályáz a város.

Királyhelmec

Néhány héttel a közös pályázat beadási határidejének lejárta előtt visszalépett annak a projektnek a magyarországi partnere, melynek keretében egyebek mellett a bodrogközi településen a Hősök terét, a környező utcákat és a Lorántffy-kastélyt újították volna fel.

A művészeti alapiskolának otthont adó Lorántffy-kastély felújítását már 2014-ben és 2015-ben is szerették volna elkezdeni, de nem sikerült támogatást szerezni. A város előző vezetése, nagyrészt saját forrásból, elkezdte a kastély rekonstrukcióját, de még bőven volna munka rajta. Egy korábban elkészült projektdokumentáció szerint az épület külső falait újraburkolnák, a fűtési és a villamosvezeték-hálózat felújításán kívül összekötő folyosót építenének, kicserélnék az ajtókat és az ablakokat.

Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője elmondta, nyáron közös pályázat beadásáról tárgyaltak a magyarországi Cigánd képviselőivel. Sokáig úgy tűnt, az együttműködésnek nem lesz akadálya, de a magyarországi partner jelezte, visszalép a közös pályázattól. A döntést azzal indokolták, hogy mivel Királyhelmec a jelenlegi kiírásban egy másik projektet is szeretne megvalósítani egy másik magyarországi partnerrel (a szabadtéri színpad felújítását – a szerk. meg.), Cigánd esélyei ezzel jelentősen csökkennének. A hivatalvezető elmondta, a másik közös projektről már a tárgyalások elején tájékoztatták Cigánd képviselőit, és elfogadja a döntést. Nemrég jelentkezett egy tokaji társulás, amely hajlandó lenne együttműködni Királyhelmeccel az eredeti projekt megvalósításában. A megállapodást minél előbb tető alá kellene hozni, mert a pályázat leadási határideje az első körben 2016. október 31.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?