Visszaéléssel gyanúsítják Galánta polgármesterét

A közbeszerzési pályázat manipulációjával vádolják a polgármestert.GalántaAz alkotmányjog megsértésével és hivatali jogkörrel való visszaéléssel gyanúsítják a járási székhely polgármesterét.

A közbeszerzési pályázat manipulációjával vádolják a polgármestert.

Galánta

Az alkotmányjog megsértésével és hivatali jogkörrel való visszaéléssel gyanúsítják a járási székhely polgármesterét. Peter Paškát azzal vádolták meg, hogy manipulálta a közterületek füvesítésére kiírt közbeszerzési pályázatot. A pályázatot egy olyan vállalat nyerte, amelynek Paška társtulajdonosa. A polgármester javaslatára, az Alkotmánybíróság kérésére a határozatot felülvizsgálták a képviselők. A vizsgálat eredményét a személyiségi jogokra hivatkozva nem hozták nyilvánosságra. A polgármesternek egyszer már bíróság elé kellett állnia, mert önálló sportreferensi és a galántai FC Slovan edzői posztjára alkalmazta Marián Süttőt. Később kiderült, hogy az edző nem járt be a munkahelyére, de a teljes fizetését megkapta. Az Alkotmánybíróság akkor a polgármester javára döntött. A következő plénum a hónap végén lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?